2. fejezet(2)

A reggel sokkal rosszabbul indult mint ahogy arra számítottam. Végig gondolva a teendőimet, elfogott az émelygés, amit a kávé megivásáig sikerült is elnyomnom magamban, ám egyszer csak feltörni készült a sok keserűség a gyomromból. Jelezve, hogy neki sem fűlik a foga Patric szüleivel való tárgyaláshoz és a temetés egyeztetéséhez. Így nem volt mit tenni, könnyítettem magamon. Gyorsan letusoltam, majd a laptopom és a telefonom társaságában  az asztalhoz ültem. Mélyet slukkoltam a cigimből, miközben tárcsáztam.
Szerencsém volt. Samu hazament átöltözni és ő is ügyet intézett egész nap. Hálás voltam neki, hogy kérés nélkül magamra hagyott. Magam kellett hogy legyek. Időközben a vonal végén megszólalt az az idegesítően arisztokratikus hang akitől a hideg is kirázott.

-Igen Mrs. Hall beszél!- kiérezhető volt a gyász a hangjában, de az a felsőbbrendűség is amit én annyira utáltam benne mindig.

-Teresa vagyok  Kate.- szóltam halkan, miközben majdnem félre tüdőztem a káros füstöt.

-Teresa kicsim, jaj, hogy vagy? Miért repültél olyan hamar vissza. Mi még itt vagyunk Párisban.-nyájaskodott megjátszottan.

-Igen tudom, de vissza kellett jönnöm nekem is elintézni itt ezt azt, de megyek. Gondolom, ott szeretnétek a temetést?-kérdeztem.

-Igen, mert hát tudod, hogy mi már Amszterdamban élünk, de jó ideig Párizs  volt az otthonunk. A végrendeletet is itt mondják ki. És mi is visszaköltöznénk. Most már semmi nem tart minket  odaát. Miattatok költöztünk csak. Neked is vissza kéne költözni.

-Igen Kate, de nekem itt a munkám.-feleltem gondterhelten.

-Persze. Szóval, a temetés vasárnap lesz és hétfőn olvassák fel a végrendeletet, erről tudsz ugye?

-Igen, már hívott az ügyvéd.

-Igen? Nem tudom neked miért kell ott lenned, hiszen nem voltatok házasok!- szívem szerint áthúztam volna a telefonon. Sosem örültek, hogy a fiuk egy prolival élt, de hogy még most is képes az orrom alá dörgölni felháborított, ellenben nem szóltam. Nem álltam le vitatkozni.

- Kate, holnap a délutáni géppel érkezem.-tereltem más irányba a beszélgetést.

- Hol fogsz megszállni kedvesem?

-Megoldom Kate, ne fáradj!-feleltem hűvösen.

-Hozzánk is jöhetnél, de a rokonok...

-Semmi baj , megoldom, akkor viszlát pénteken reggel!

-Szervusz kincsem.

-Szia!

Megkönnyebbültem, hogy nem akarta magukat rám tukmálni, de meglepő volt, az is hogy ennyire ellenséges. Bár, hogy Pat már nincsen, nem kötelesek az Ő kedvéért kedvesnek lenni.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy hasonlóan ahogy annak idején ismét egyedül álltam a nagyvilágban. Senki nem tartozott hozzám. Oké, hogy Samu most itt volt, az is rendben, hogy Eve a középsuli óta a barátnőm, de mégis valahogy nagyon egyedül és elveszve éreztem magam.


A nap további részében, egyeztettem a tárgyalásaim időpontját, lefoglaltam egy szobát Párizsban, illetve foglaltam helyet a holnap délutáni gépre. Összeszedtem a holmimat és búcsút intettem a hotelszobának hogy haza vegyem az irályt Patriccal közös lakásunkba és összecsomagoljak!

A lakásba érve gépként pakoltam. Patricnak nem volt sok cucca így azokat a gardróbban lévő dobozokba pakoltam, felhívtam a futárszolgálatot és már indítottam is a csomagot Párizsba. Egy két közös dolgot  becsomagoltam, hogy megmaradjon emlékben és azt is összeraktam. Következett a saját holmim, nem volt nehéz dobozokba rendezni az itteni életünket, így este tízre végeztem is. Hulla fáradtan pakoltam a szemetet is a lenti konténerbe. Mindent kiürítettem. Még délután a szállodából telefonáltam az ingatlanosnak, hogy lemondom a bérlést, a kauciót tartsa meg vigaszdíjnak. A csomagokat egy fuvarozó céggel a holmimat Eve anyjáék birtokára küldettem. Voltak olyan szívesek és felajánlották. Hívtam egy taxit és Samuhoz fuvaroztattam magam.

-Szia!-ölelt át a küszöbön üdvözölve.- Hogy vagy?

-Hát..őszintén mondom, sehogy. Nem gondoltam volna, hogy röpke egy nap alatt elrendezem a véget érő életemet. Mindent elintéztem- sóhajtottam, nagyot a kanapéra zuhanva-  Patric holmiját elküldtem az anyjáékhoz, a sajátomat Eveékhez a lakást felmondtam, a hotelből kijelentkeztem. Foglaltam repülőjegyet , holnap délutánra, a bőröndöm és a legszükségesebb ruháim, az ajtód előtt sorakozó három bőröndben van.

-Mihez akarsz kezdeni?-simított végig az arcomon.

-Kell keresnem egy lakást, de majd ha vissza jöttem, addig meg keresek egy hotelt, de amit Eve foglalt nekem tegnapra, hát az szörnyű volt.

-Valóban az volt. Túl gicses. Maradhatnál itt is.-ajánlotta fel félve.

-Samu , veled akarok lenni, de nem így. Nem kötözhetünk össze. És nem azért mert ez így helyes Patric miatt, hanem mert én nem akarom. Fogalmam sincs, hogy akarom! Kérlek adj egy kis időt.

-Rendben. Na gyere, főztem vacsorát. Tusolj le és ehetünk.

-Köszönöm.

Adtam egy gyors puszit a borostás arcára és elszaladtam fürdeni. Otthonosan mozogtam nem éreztem magam feszélyezve. Melegítő nadrágban és pólóban ültünk mind a ketten. Falatoztunk. Isteni rakott tésztát főzött borozgatunk, de mivel már majd éjfélre járt az idő aludni mentünk. Fáradtak voltunk mind ketten, így egymáshoz simulva szenderedtünk mély és pihentető álomba.


Reggel a nap sugarainak tánca ébresztett, ahogy bevilágított a szobafalára. Samu aludt még mint a mormota. Nem, akartam felébreszteni, viszont én már nem bírtam tovább ágyban maradni. Kávét főztem rágyújtottam, bekapcsoltam a laptopom, válaszoltam a leveleimre, gyorsan lebeszéltem Evevel a teendőket, majd reggelit készítettem. A szalonnás tojás illatára Samu is kivergődött a meleg ágyból, így együtt reggelizve indult a napunk.

-Mikor indul a géped?- kérdezte tele szájjal

-Négykor.

-Kivigyelek?

-Hát azt megköszönném.-néztem vissza rá, miközben már a mosogatóba pakoltam a szennyes edényt.

-Ez csak természetes hölgyem!-karolt át hátulról. A lehelete csiklandozta a bőrömet. Óvatosan szembe fordított magával. Ajka édesen ízlelgette az enyémet. Nyelve kontúrt rajzolt a szám köré, hogy végre bebocsátást kapjon. Nyelvünk összeért, lágyan puhán simogatóan.

-Kívánlak.-nyögött bele a csókunkba.

-Tégy velem amit akarsz.-nyögtem, miközben kezeivel már a mellemet masszírozta.

Apró csókot lehet a fülem tövébe, majd végig haladt a nyakamon, megízlelve azt. A fogait megérezve a vállamban, valami kéjszerű nyögés haladt végig a szoba csendjében. A vágy perzselő tűzként terjedt szét az ereimben, egyre inkább nőiességem felé összpontosulva.  Ahogy hozzám ért sisteregtek a szikrák a bőrömön. A csípőm nekifeszítettem az ágyékának, neki is éledezett a vágya, ami még nagyobb eufóriával töltött el. A ruháink a földön hevertek, kezei a testemet pásztázták, ahogy az enyém is egyre egyre bebarangolta minden porcikáját.Lábaimat a dereka köré csavartam, és a konyha pultra ültetett. Szájával bebarangolta vágytól duzzadó kebleimet, nekem feszülő férfiasságára már éhező vadként csaptam le. Kezembe véve gyengéden magamba vezettem. A hátam ívben megfeszült ahogy lökései egyre lassabbak, de mélyebbek lettek. A testem libabőrös lett ahol csak hozzám ért. A beteljesülés ereje akkora volt, hogy torkomból jóleső sikoly tört fel, amit magához szorítva csillapított. Az orgazmus apró hullámai még mindig meg meg rándultak bennem. A testem mágnesként tapadt az övéhez.

Sokáig ültünk csak ott a konyhapulton egymást ölelve, lihegve, majd nagy nehezen erőt vettünk magunkon, hogy lezuhanyozzunk, aminek természetesen megint csak fűtött erotika lett a vége. Így nem sok időm maradt arra hogy pihenjek. Ebédelni sem nagyon volt kedvem, de persze Samu ezt nem hagyta annyiban.

-Rendelek kaját, akkor ha nincs kedved elmenni.

-Rendben, bocs, de tényleg nincs kedvem most kimozdulni. Meg már nincs is rá idő.

-Hé, ne engem okolj-vágott sértett képet.

-Nem téged okollak, de értsd meg nincs kedvem menni és a gépet el kell érnem.- vágtam oda erélyesebben a kelleténél.

Elvoltunk, szeretkeztünk, összebújtunk, de ez nem olyan volt mint ezelőtt.  Vágytam rá, akartam, de mégis, mintha minden össze lett volna kuszálódva.

-Jól van, azért ne kiabálj!-szólt gyengéden.-Elfogadom, hogy nem mosolyogsz, elfogadom, hogy olyan vagy mint egy robot, de légy szíves érts meg engem is. Nekem sem könnyű.

-Mi nem könnyű neked? Az élet megoldotta a problémád. A tied vagyok, harcolnod sem kell.

Ahogy kimondtam már tudtam, hogy ezt nem kellett volna, hogy Ő igenis harcol értem minden pillanatban, mégis valakin ki kellett töltenem a dühömet, a gyászomat a magamban való csalódottságot.

-Ohh, igen! Igazad van. Tudod, mikor van csak érzelem az arcodon? Akkor mikor beléd rakom. Akkor  van, de dögivel. Szóval légy szíves, ne mond azt hogy nekem könnyű. Hogy könnyű elviselni, hogy normális esetben zombiként közlekedsz, hogy ...

-Elég!-kiabáltam rá.- Igazad, van! Hülye vagyok és csak dugni akarok, mert addig sem kell semmire gondolnom csak rád! Nem kell azon filóznom, hogy ha nem megyek New Yorkba veled, akkor mi történik, sőt, filózok azon is, ha azon az átkozott éjszakán nem szúrjuk ki egymást most mi lenne. Igen össze vagyok zavarodva. De nem azt jelenti hogy nem akarlak, hogy nem akarok mosolyogni, hogy nem akarok boldog lenni.  Ám úgy érzem nem érdemlem meg.Igazságtalannak érzem, hogy az élet átbaszott, én szakítani akartam, el akartam neki mondani, le akartam zárni, de nem volt rá időm!- kitört rajtam a hisztéria, kiabáltam, zokogtam.

- Igen, de ezért senki sem hibás.

-Nem, ebben igazad van!-higgadtam le. Rá kellett gyújtanom, hogy megszűnjön bennem  az istentelen feszültség.

Fogalmam sem volt, hogy kéne ezt rendbe hozni. Samu békén hagyott. Elszívtam vagy fél doboz cigit végül bementem hozzá a szobába, de nem engedte hogy beszéljek. Megölelt, majd szólt öltözzek mert le fogom késni a gépet. Felvettem egy kényelmes fekete nadrágot, hozzá egy fekete hosszú pulcsit, a kedvenc fekete csizmámat, belebújtam a kabátomba és már indulásra készen is voltam.

-Ezeket itt hagyhatom, amíg vissza jövök?-mutattam a két nagyobb bőröndre.-Nem szívesen utaztatnám meg feleslegesen.

-Persze-adott puszit a homlokomra közelebb vonva magához.

A reptéren gyorsan elbúcsúztunk. Nem volt sok csomagom és a becsekkolásnál sem volt gond, így viszonylag hamar sikerült elfoglalnom a helyem. A gép ablakán kifelé bámultam. Akkor még nem is sejtettem, hogy nem Patric halála lesz a legrosszabb dolog az életemben.