2. fejezet(2)

A reggel sokkal rosszabbul indult mint ahogy arra számítottam. Végig gondolva a teendőimet, elfogott az émelygés, amit a kávé megivásáig sikerült is elnyomnom magamban, ám egyszer csak feltörni készült a sok keserűség a gyomromból. Jelezve, hogy neki sem fűlik a foga Patric szüleivel való tárgyaláshoz és a temetés egyeztetéséhez. Így nem volt mit tenni, könnyítettem magamon. Gyorsan letusoltam, majd a laptopom és a telefonom társaságában  az asztalhoz ültem. Mélyet slukkoltam a cigimből, miközben tárcsáztam.
Szerencsém volt. Samu hazament átöltözni és ő is ügyet intézett egész nap. Hálás voltam neki, hogy kérés nélkül magamra hagyott. Magam kellett hogy legyek. Időközben a vonal végén megszólalt az az idegesítően arisztokratikus hang akitől a hideg is kirázott.

-Igen Mrs. Hall beszél!- kiérezhető volt a gyász a hangjában, de az a felsőbbrendűség is amit én annyira utáltam benne mindig.

-Teresa vagyok  Kate.- szóltam halkan, miközben majdnem félre tüdőztem a káros füstöt.

-Teresa kicsim, jaj, hogy vagy? Miért repültél olyan hamar vissza. Mi még itt vagyunk Párisban.-nyájaskodott megjátszottan.

-Igen tudom, de vissza kellett jönnöm nekem is elintézni itt ezt azt, de megyek. Gondolom, ott szeretnétek a temetést?-kérdeztem.

-Igen, mert hát tudod, hogy mi már Amszterdamban élünk, de jó ideig Párizs  volt az otthonunk. A végrendeletet is itt mondják ki. És mi is visszaköltöznénk. Most már semmi nem tart minket  odaát. Miattatok költöztünk csak. Neked is vissza kéne költözni.

-Igen Kate, de nekem itt a munkám.-feleltem gondterhelten.

-Persze. Szóval, a temetés vasárnap lesz és hétfőn olvassák fel a végrendeletet, erről tudsz ugye?

-Igen, már hívott az ügyvéd.

-Igen? Nem tudom neked miért kell ott lenned, hiszen nem voltatok házasok!- szívem szerint áthúztam volna a telefonon. Sosem örültek, hogy a fiuk egy prolival élt, de hogy még most is képes az orrom alá dörgölni felháborított, ellenben nem szóltam. Nem álltam le vitatkozni.

- Kate, holnap a délutáni géppel érkezem.-tereltem más irányba a beszélgetést.

- Hol fogsz megszállni kedvesem?

-Megoldom Kate, ne fáradj!-feleltem hűvösen.

-Hozzánk is jöhetnél, de a rokonok...

-Semmi baj , megoldom, akkor viszlát pénteken reggel!

-Szervusz kincsem.

-Szia!

Megkönnyebbültem, hogy nem akarta magukat rám tukmálni, de meglepő volt, az is hogy ennyire ellenséges. Bár, hogy Pat már nincsen, nem kötelesek az Ő kedvéért kedvesnek lenni.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy hasonlóan ahogy annak idején ismét egyedül álltam a nagyvilágban. Senki nem tartozott hozzám. Oké, hogy Samu most itt volt, az is rendben, hogy Eve a középsuli óta a barátnőm, de mégis valahogy nagyon egyedül és elveszve éreztem magam.


A nap további részében, egyeztettem a tárgyalásaim időpontját, lefoglaltam egy szobát Párizsban, illetve foglaltam helyet a holnap délutáni gépre. Összeszedtem a holmimat és búcsút intettem a hotelszobának hogy haza vegyem az irályt Patriccal közös lakásunkba és összecsomagoljak!

A lakásba érve gépként pakoltam. Patricnak nem volt sok cucca így azokat a gardróbban lévő dobozokba pakoltam, felhívtam a futárszolgálatot és már indítottam is a csomagot Párizsba. Egy két közös dolgot  becsomagoltam, hogy megmaradjon emlékben és azt is összeraktam. Következett a saját holmim, nem volt nehéz dobozokba rendezni az itteni életünket, így este tízre végeztem is. Hulla fáradtan pakoltam a szemetet is a lenti konténerbe. Mindent kiürítettem. Még délután a szállodából telefonáltam az ingatlanosnak, hogy lemondom a bérlést, a kauciót tartsa meg vigaszdíjnak. A csomagokat egy fuvarozó céggel a holmimat Eve anyjáék birtokára küldettem. Voltak olyan szívesek és felajánlották. Hívtam egy taxit és Samuhoz fuvaroztattam magam.

-Szia!-ölelt át a küszöbön üdvözölve.- Hogy vagy?

-Hát..őszintén mondom, sehogy. Nem gondoltam volna, hogy röpke egy nap alatt elrendezem a véget érő életemet. Mindent elintéztem- sóhajtottam, nagyot a kanapéra zuhanva-  Patric holmiját elküldtem az anyjáékhoz, a sajátomat Eveékhez a lakást felmondtam, a hotelből kijelentkeztem. Foglaltam repülőjegyet , holnap délutánra, a bőröndöm és a legszükségesebb ruháim, az ajtód előtt sorakozó három bőröndben van.

-Mihez akarsz kezdeni?-simított végig az arcomon.

-Kell keresnem egy lakást, de majd ha vissza jöttem, addig meg keresek egy hotelt, de amit Eve foglalt nekem tegnapra, hát az szörnyű volt.

-Valóban az volt. Túl gicses. Maradhatnál itt is.-ajánlotta fel félve.

-Samu , veled akarok lenni, de nem így. Nem kötözhetünk össze. És nem azért mert ez így helyes Patric miatt, hanem mert én nem akarom. Fogalmam sincs, hogy akarom! Kérlek adj egy kis időt.

-Rendben. Na gyere, főztem vacsorát. Tusolj le és ehetünk.

-Köszönöm.

Adtam egy gyors puszit a borostás arcára és elszaladtam fürdeni. Otthonosan mozogtam nem éreztem magam feszélyezve. Melegítő nadrágban és pólóban ültünk mind a ketten. Falatoztunk. Isteni rakott tésztát főzött borozgatunk, de mivel már majd éjfélre járt az idő aludni mentünk. Fáradtak voltunk mind ketten, így egymáshoz simulva szenderedtünk mély és pihentető álomba.


Reggel a nap sugarainak tánca ébresztett, ahogy bevilágított a szobafalára. Samu aludt még mint a mormota. Nem, akartam felébreszteni, viszont én már nem bírtam tovább ágyban maradni. Kávét főztem rágyújtottam, bekapcsoltam a laptopom, válaszoltam a leveleimre, gyorsan lebeszéltem Evevel a teendőket, majd reggelit készítettem. A szalonnás tojás illatára Samu is kivergődött a meleg ágyból, így együtt reggelizve indult a napunk.

-Mikor indul a géped?- kérdezte tele szájjal

-Négykor.

-Kivigyelek?

-Hát azt megköszönném.-néztem vissza rá, miközben már a mosogatóba pakoltam a szennyes edényt.

-Ez csak természetes hölgyem!-karolt át hátulról. A lehelete csiklandozta a bőrömet. Óvatosan szembe fordított magával. Ajka édesen ízlelgette az enyémet. Nyelve kontúrt rajzolt a szám köré, hogy végre bebocsátást kapjon. Nyelvünk összeért, lágyan puhán simogatóan.

-Kívánlak.-nyögött bele a csókunkba.

-Tégy velem amit akarsz.-nyögtem, miközben kezeivel már a mellemet masszírozta.

Apró csókot lehet a fülem tövébe, majd végig haladt a nyakamon, megízlelve azt. A fogait megérezve a vállamban, valami kéjszerű nyögés haladt végig a szoba csendjében. A vágy perzselő tűzként terjedt szét az ereimben, egyre inkább nőiességem felé összpontosulva.  Ahogy hozzám ért sisteregtek a szikrák a bőrömön. A csípőm nekifeszítettem az ágyékának, neki is éledezett a vágya, ami még nagyobb eufóriával töltött el. A ruháink a földön hevertek, kezei a testemet pásztázták, ahogy az enyém is egyre egyre bebarangolta minden porcikáját.Lábaimat a dereka köré csavartam, és a konyha pultra ültetett. Szájával bebarangolta vágytól duzzadó kebleimet, nekem feszülő férfiasságára már éhező vadként csaptam le. Kezembe véve gyengéden magamba vezettem. A hátam ívben megfeszült ahogy lökései egyre lassabbak, de mélyebbek lettek. A testem libabőrös lett ahol csak hozzám ért. A beteljesülés ereje akkora volt, hogy torkomból jóleső sikoly tört fel, amit magához szorítva csillapított. Az orgazmus apró hullámai még mindig meg meg rándultak bennem. A testem mágnesként tapadt az övéhez.

Sokáig ültünk csak ott a konyhapulton egymást ölelve, lihegve, majd nagy nehezen erőt vettünk magunkon, hogy lezuhanyozzunk, aminek természetesen megint csak fűtött erotika lett a vége. Így nem sok időm maradt arra hogy pihenjek. Ebédelni sem nagyon volt kedvem, de persze Samu ezt nem hagyta annyiban.

-Rendelek kaját, akkor ha nincs kedved elmenni.

-Rendben, bocs, de tényleg nincs kedvem most kimozdulni. Meg már nincs is rá idő.

-Hé, ne engem okolj-vágott sértett képet.

-Nem téged okollak, de értsd meg nincs kedvem menni és a gépet el kell érnem.- vágtam oda erélyesebben a kelleténél.

Elvoltunk, szeretkeztünk, összebújtunk, de ez nem olyan volt mint ezelőtt.  Vágytam rá, akartam, de mégis, mintha minden össze lett volna kuszálódva.

-Jól van, azért ne kiabálj!-szólt gyengéden.-Elfogadom, hogy nem mosolyogsz, elfogadom, hogy olyan vagy mint egy robot, de légy szíves érts meg engem is. Nekem sem könnyű.

-Mi nem könnyű neked? Az élet megoldotta a problémád. A tied vagyok, harcolnod sem kell.

Ahogy kimondtam már tudtam, hogy ezt nem kellett volna, hogy Ő igenis harcol értem minden pillanatban, mégis valakin ki kellett töltenem a dühömet, a gyászomat a magamban való csalódottságot.

-Ohh, igen! Igazad van. Tudod, mikor van csak érzelem az arcodon? Akkor mikor beléd rakom. Akkor  van, de dögivel. Szóval légy szíves, ne mond azt hogy nekem könnyű. Hogy könnyű elviselni, hogy normális esetben zombiként közlekedsz, hogy ...

-Elég!-kiabáltam rá.- Igazad, van! Hülye vagyok és csak dugni akarok, mert addig sem kell semmire gondolnom csak rád! Nem kell azon filóznom, hogy ha nem megyek New Yorkba veled, akkor mi történik, sőt, filózok azon is, ha azon az átkozott éjszakán nem szúrjuk ki egymást most mi lenne. Igen össze vagyok zavarodva. De nem azt jelenti hogy nem akarlak, hogy nem akarok mosolyogni, hogy nem akarok boldog lenni.  Ám úgy érzem nem érdemlem meg.Igazságtalannak érzem, hogy az élet átbaszott, én szakítani akartam, el akartam neki mondani, le akartam zárni, de nem volt rá időm!- kitört rajtam a hisztéria, kiabáltam, zokogtam.

- Igen, de ezért senki sem hibás.

-Nem, ebben igazad van!-higgadtam le. Rá kellett gyújtanom, hogy megszűnjön bennem  az istentelen feszültség.

Fogalmam sem volt, hogy kéne ezt rendbe hozni. Samu békén hagyott. Elszívtam vagy fél doboz cigit végül bementem hozzá a szobába, de nem engedte hogy beszéljek. Megölelt, majd szólt öltözzek mert le fogom késni a gépet. Felvettem egy kényelmes fekete nadrágot, hozzá egy fekete hosszú pulcsit, a kedvenc fekete csizmámat, belebújtam a kabátomba és már indulásra készen is voltam.

-Ezeket itt hagyhatom, amíg vissza jövök?-mutattam a két nagyobb bőröndre.-Nem szívesen utaztatnám meg feleslegesen.

-Persze-adott puszit a homlokomra közelebb vonva magához.

A reptéren gyorsan elbúcsúztunk. Nem volt sok csomagom és a becsekkolásnál sem volt gond, így viszonylag hamar sikerült elfoglalnom a helyem. A gép ablakán kifelé bámultam. Akkor még nem is sejtettem, hogy nem Patric halála lesz a legrosszabb dolog az életemben.

2. fejezet(1)

Halk kopogás zavarta meg a bambulásomat, lassan komótosan felkeltem a székből, amiben órák óta ültem, majd az ajtóhoz támolyogtam. Akkor érzékeltem csak igazán, hogy részeg vagyok. A testem sajgott, az agyam tompa volt akár egy kicsorbult kés. Kinyitottam az ajtót és ott volt ő, hasonlóan meggyötört arccal, görnyedt testtel. Szemeiben különös részvéttel és gyengédséggel. Karjaiba kapott, lábával belökte az ajtót és az ágyra fektetett. Úgy ölelt magához, mint amikor a magzat burok körbeveszi a méhben növekvő angyali gyermeket.

-Csiii - ringatózott velem. Teljesen eláztattam, a ruháját.

Lassan felültem! Végre abba maradt a zokogásom, épp hogy csak apró könnyek folytak végig az arcomon. Megköszörültem, kiszáradt torkom, hogy szólni tudjak.

-Le kéne fürödnöm, és egy kávé sem ártana.- néztem rá.

-Enned is kell-szólt halkan.

-Tudom.-húztam el a számat amin elmosolyodott.

A telefonért nyúlt. Rendelt kávét és reggelit, majd a fürdő felé ment, de visszanézett.

-Csinálok egy fürdőt, addig próbálj meg levetkőzni.- a hangjában most sem volt semmi mögöttes szándék, pusztán a szeretet és a törődés érződött ki rajta.

Engedelmesen lerúgtam magamról a cipőt, de másra nem voltam képes. Vissza dőltem az ágyra, a plafont bámultam. Fájt, égetett, felemésztett a gyász, mégis Samura vágytam, arra hogy mellettem legyen, hogy ne hagyjon el úgy mint Pat. Mert valahol már rég elhagyott. Hiszen ha nem így lett volna, nem Samuval lettem volna azon a végzetes estén, hanem vele.

Két kéz óvatosan húzta le rólam a felsőmet, majd szép lassan a nadrágomat. Samu fölém tornyosult, hogy a hátam alá nyúlva emeljen meg és felültessen, de fogva tartottam a tekintetét. Nem szabadultam tőle, lassan hajoltam az akaira, óvatosan kezdtem el csókolni, puha ajkait lágyan becéztem, majd egyre követelőzve bebocsátásért könyörgött a nyelvem is. Halkan felnyögött mielőtt megadta magát. Kezei bejárták a testemet. Ajkai a nyakamra vándoroltak, Szorosan tartott. Oltalmazóan simított végig minden porcikámon. A szemei tükrében ott csillogott a vágy, mégis megállásra kényszerített, pedig mint az éltető erőért úgy kapaszkodtam belé.

-Teresa, ne csináld.- nyögött fel halkan, de nem engedtem, hogy befejezze.

 Ismét a nyakába fúrtam a fejem, nyelvem játékosan végig húztam egészen a füle tövéig, hogy óvatosan megharaphassam. Nem volt ellen vetés, lágyan feszítette szét lábaimat, hogy végre magamhoz engedjem. Egymás arcát fürkésztük miközben óvatosan, lassan, kínzóan lassan végre elmerült bennem. Kezeivel magához ölelt  minden ölelése, minden lökése egyre biztosabbá tett abban, hogy oltalmaz és bízhatok benne, majd magához szorított és így ringatóztunk addig míg a gyönyör és a naplemente ránk nem talált.

Már több mint negyven órája fent voltam. A fáradságomon, Samu és persze a gyász sem segített, érzékeltem ahogy Samu a tus alá állít, ahogy gyengéden megmossa minden porcikámat, ahogy rám ad egy bugyit és egy pólót, majd szeretetteljesen betakargat és hoozzám simul.


Nem álmodtam, egyszerűen csak hosszú órákon át kikapcsolt a testem.Felébredve azt tapasztaltam, hogy odakint újból sötét volt. Az olvadó hó, vízcseppjei kopogtattak az ablakpárkányon. Kristályíztat üveggömbként zuhantak, hogy földet érve szétdurranjanak, ahogy a hold sugarai megvilágították őket.

Egyedül feküdtem az ágyban. Pánikoltam, de amint megemeltem a fejem ott volt Ő. Cigarettájának füstje hömpölygő szerelemként vett körbe, átölelt, hívogatott. Óvatosan süppedt el a lábam a puha szőnyegen, hogy lassan, mint valami ragadozó macska közelítsek felé, hogy ölébe férkőzve gyújtsak rá én is.

-Szépségem, nem vagy éhes?

-De, nem is akár hogyan!- néztem rá.


Vadul kapott ajkaim után. Alig kaptam levegőt, olyan szenvedéllyel ostromolt. Úgy tépte le rólam a ruhát, hogy az  hangos reccsenéssel törte meg az éjszaka csendjét. A levő megtelt, azonnal forrósággal és , ösztönös vággyal. Samu nem foglalkozva semmivel söpörte le az asztalt, hogy hasra fordítson rajta, és minden várakozás nélkül felökleljen.

Nem volt ellenemre. Sőt, igen is tetszett, hogy most nem az érzékek hajtották. Hogy állatias ösztön volt, ami belém hajszolta.  Értettem miért csinálja, ki akarta deríteni, hogy a tegnap este csak a lelkiállapotomnak volt e köszönhető, vagy a beszélgetésünk, amit beígértem kedvező lesz számára.

-Ne haragudj!-szólt halkan, mikor a bőröndben épp ruháért kutattam.

-Nem haragszom-léptem közelebb hozzá, hogy meztelen mellkasán pihentessem meg a kezem-akarlak és nem azért, mert Pat meghalt, és nem azért, mert bűntudatom van, vagy szomorú vagyok. Egyszerűen csak azért mert így akarom, és már mikor odahaza az étteremben is kérdezted, akkor is tudtam, hogy téged akarlak. El akartam hagyni Patricot miután hazajöttünk volna az útról. De jött a baleset. Minden megváltozott.

-Azt hiszed nekem nincs lelkiismeret furdalásom?-kérdezte

-Nem tudom, de amit én érzek az nem lelkiismeret furdalás, hanem szomorúság. Hiszen már régen elvesztettem, különben nem mentem volna el veled, és ennek fényében, nem csak gyászolok, hanem még egy kapcsolat tönkremenetelét is magamba kell zárnom. hiszen gondold végig, le se tudtam zárni vele.

-Igazad van, de mit vársz tőlem?-nézett rám kérdőn, ám mégis szeretettel.

-Csak légy itt ha kérlek! Tudom, önzőn hangzik, de ígérem, hamar rendbe jövök.-apró mosolyra húztam a számat.

-Na gyere! Öltözz fel, és menjünk le enni, hogy kicsit levegőn is legyél.-adott apró csókot.

Engedelmesen öltözködtem, valóban éhes voltam az ételre is. Kéz a kézben sétálgattunk a kis köves utcákon. Sok étterem mellett elmentünk, de nem zsúfolt és elegáns helyre vágytam, valami  kis meghitt sarokra, amit körbevesz a nyugalom, olyan nyugalom, ami épp belőlünk is áradt. Nem beszéltünk nem kellett, egyszerűen csak szomorúan ám mégis összetartozva andalogtunk.

Végül nagy nehezen megláttam egy  parányi fényt az úttesttel egy szintben, ahogy benéztem,az apró ablakon olyan volt, mintha egy kis hegyi kunyhóba lépnénk. Azonnal magammal húztam Samut.  Beléptünk, lementünk a lépcsőn és megcsapott a fű jellegzetes  erős illata , ahogy keveredett, a padlótól plafonig tárolt teafüvek aromájával. Szerelmes lettem a helybe. leültünk egy eldugott sarokban, a kandallóban ropogott a tűz, kértünk két forró teát, és egy kis harapni valót, majd Samu úgy döntött, ha már itt vagyunk kér egy cigit is.

A joint kaparta a torkomat, de már a második slukknál éreztem, hogy a mellkasomról végre leszáll a teher, megszűnik a nyomás. Kellemes bizsergés járta át a testemet. A tea íze egyre intenzívebb lett. A szendvics elfogyott az utolsó szemig. Kértem még egy teát, elszívtunk még egy sima cigit és végül útnak indultunk.

-Együnk fagyit, nézzünk meg valami bugyuta filmet, bújjunk össze.-fordult hirtelen felé, miközben haza fele sétálunk.

-El kéne rendeznem egy csomó mindent.-sóhajtok fel. Semmi kedvem Patric sznob szüleivel egyeztetni a temetést, összepakolni a ruháit és bedobozolni a cuccait és amihez semmi kedvem nincs, Párizsba utazni, a végrendelet felolvasására.

-Ma már úgy se csinálhatsz semmit, majd reggel.-bújt hozzám.

-Jogos, rendben. Igazad van-sóhajtok megadóan.

Samu beszaladt egy szupermarketbe fagyiért én addig kint cigiztem. Vissza mentünk a szállodába és elkezdtünk nézni valami nagyon idegesítő filmet, aminek a felénél én már szabályosan sírva könyörögtem, hogy cseréljük ki, de Samunak tetszett, így végül én duzzogásba fogtam, ám miután ez sem hatott elaludtam. Persze a film végén ahogy csend lett rögtön felébredtem. nem voltam álmos így teát főztem, majd rágyújtottam.

-Kicsi lány, gyere aludjunk.-paskolta meg maga mellett Samu az ágyat fél kómásan.

-Nem vagyok álmos.- még mindig nem volt a hangom a régi, de már nem sütött belőle a kétség, egyszerűen már csak gyászoltam. Egy szerelmet, egy barátot, egy ismerőst, és talán magamat, hogy az elvarratlan szálak és a ki nem mondott szavak, vajon milyen útra tereltek volna az életben.

-Akkor most válassz te filmet-ült fel somolyogva- majd  ő is felkelt rágyújtani. Az ölébe vont, és együtt kezdtünk keresgélni a lemezek közt.

-Ez lesz az, - kiáltottam fel lelkesen - Az ördög ügyvédje, a kedvencem!

-Uh, az tényleg baró film, nem is láttam, hogy az is van tuti azt választottam volna-húzta el a száját Samu ironizálva.

-Maradj már- csíptem oldalba.

Ezt a filmet természetesen lelkesen és végig kommentálva néztem, egy két helyen még mosolyogtam is, mit Samu mindig csókokkal jutalmazott és bár kissé szarkasztikusan de hajlandó volt velem diskurálva végig nézni a mozit, de aztán valahol a film utáni beszélgetés megszakadt, nem tudom, hogyan és mikor de már csak a reggel fényei térítettek magamhoz.

1. fejezet(10)

Lidércnyomás! Ez a leghelyesebb szó talán arra ami most történik körülöttem. Itt ülök egy kurva repülőn, több ezer méter magasban. Épp a szeretőmtől tartok a párom felé, aki élet halál között lebeg egy idegen helye. Ott ahol nem ismer senkit, ott ahol nem szereti senki.  Hogy képes az élet pillanatok alatt ennyire üressé és reményvesztetté válni? Hogyan képes másodpercek töredéke alatt lerombolni hosszú évek fáradozását? Képtelenség!

A könnyeim némán folynak elhomályosítva az alattam elterülő város fényeit. Akárcsak az érzéseim, maszatos pacaként terülnek el alattam. Fáj! A tehetetlenség, az hogy nem tudom vissza tekerni. Úgy érzem szétszakadok legbelül, hogy ezt én sem élem túl, és a legnagyobb valószínűséggel, egy kicsit már bele is haltam.

Amint landol a gép fogom a kézi poggyászom, visszakapcsolom a mobilom és taxival érkezem meg a kórházhoz. Amint eligazítanak, hogy hol várakozhatom leroskadok egy székre, arcomat a kezeimbe temetem. Rázkódom a zokogástól. Észre se veszem, hogy hangosan kiabálok, már csak arra eszmélek, hogy egy erős kéz fog szorosan, apró szúrást érzek a mellkasomban, és átadom magam az oltalmazó kezeknek!

Samu! Persze, hogy Ő is rajta volt a gépen! Sejthettem volna, hogy nem hagyja annyiban. Oltalmaz, vigasztal, amikor magamhoz térek.

-Jön a doki-suttogja a fülembe mikor könnyes arcomból kitörli a hajamat. Sebtében pattanok fel. Egy kicsit megszédülök, de hamar helyre áll az egyensúlyom.

Az orvos arcát fürkészem, ahogy közelít felém. Semmit nem tudok leolvasni róla és ez már most az őrületbe kerget. Nem várom ki , hogy megszólaljon.

-Mondja!-kiabálok rá.

-Sajnálom.- sóhajt fel a doktor - túl súlyosak voltak a sérülések. Több órán át....


-Ne!- roskadok össze. A világ elsötétül , megszűnik minden létezni körülöttem. Se szó, se hang, se egy kép foszlány nem jut el az agyamig.

Lebegek. Minden fehér körülöttem. Messze egy alak rajzolódik ki a semmiből és közelít felém. Patric az és mosolyog.

-Szia-köszön halkan.

-Szia. Miért hagysz el?-vonom kérdőre.

-Mennem kell, ennyi jutott. Szeretlek és mindig szeretni foglak.

Lehajtom a fejem, miközben hallgatom, hogy erőt gyűjtsek a vallomásomhoz, ám mikor felnézek már távolodik az alakja.

-Várj!-kiáltok utána.-El kell mondanom valamit!

-Már mindent tudok!-suttogja. -Boldog leszel!-jelenti ki.

Amint kimondta az utolsó szót a fehérséggel együtt eltűnik. Már nem lebegek, már nem történik semmi. Csak vagyok. Bámulok körbe, de fogalmam sincs mit kéne tennem. Látom Evet, ahogy magyaráz, látom Samu aggódó arcát, ahogy rám néz, majd meglepődik és mindenki hozzám siet. Hallom, hogy beszélnek hozzám, de nincs kedvem válaszolni. Félre fordítom a fejem, egy könnycsepp végig gurul az arcomon, de azzal sem törődöm, hogy letöröljem. Egyszerűen lélegzem.

-Teresa, kicsim szólalj meg, megijesztesz minket-könyörög Eve, hogy adjak valami jelet.

-Elment!-jelentem ki, semmi érzelmet nem tükröz a hangom, magam is meglepődöm. Nem akarok beszélni. Becsukom a szemem, jelezve hogy részemről ennyi, összegömbölyödöm és várom, hogy megszűnjön, az a kínzó fájdalom ami a lelkemet mardossa.


-Sajnálom-suttogja barátnőm, miközben a hátam simogatja. Érzem, hogy egyre nehezebb koncentrálnom a külső zajokra. Ismét elnyom a sötétség.

Nem tudom mennyi ideig vegetálok, az idő érzékem elvesztettem. Csövek lógnak ki a kezemből. Kinyitom a szemem Eve a kanapén alszik, mellettem Samu szundikál egy széken, de mintha megérezné hogy felébredtem, azonnal felkpja a fejét, megsimogatja az arcom, puszit ad a homlokomra.

-Szólok az orvosnak-mondja és már ott sincs.

Az orvos egyedül érkezik vissza, erre már Eve is felébred, azonnal mellém siet, fogja a kezem, nem szól semmit, csak velem van.

-Miss. Zule. Gondolom, tudja, hogy súlyos pszichés sokk érte, ezért van most kórházban.

-Igen.-bólintok

-Azt is tudja, mi a pszichés ok?

-Igen. Patric, a párom autóbalesetet szenvedett és meghalt.

-Igen. Fogadja részvétemet.

-Köszönöm. Doktor úr meg tudná mondani mikor mehetek haza?

-Amint látom enni, és ivott is elég folyadékot, hazamehet. Tehát ha megeszi az ebédet és most iszik akkor elkészítem a záró jelentését.

-Köszönöm.

Eve tátott szájjal bámul rám, jogosan! Őt nem tudom átverni. Piszok szarul vagyok,  sajog mindenem, mint akin többször oda vissza átment az úthenger, de el kell indulnom, fel kell emelnem  fejem, meg kell mozdulnom és élnem kell. Nem tudom miért, de azt hiszem hogy így kell lennie.

Amint elmegy az orvos barátnőmhöz fordulok, miközben végre napok óta megmozdítom a testem és felülök.

-Tudom, hogy nem hiszed el, és igazad is van, szarul vagyok! Ám nem feküdhetek tovább, mintha azzal visszajönne. Elmegyek egy pszichológushoz is, de muszáj dolgoznom, tennem valamit amivel lefoglalom magam.- dadogom el, hiszen alig tudok beszélni. A kimerültségtől minden porcikám reszket. Fázok.

-Így már mindjárt más.-mosolyog rám. Na az amire én egyenlőre képtelen vagyok. Mosolyogni.

-És mi lesz Samuval? Tudom korai, de végig itt volt melletted, el nem mozdult.

-Nem tudom, hogy lenne helyes-suttogom Evenek.

-Passz, fogalmam sincs, de ne taszítsd el, csupán azért mert lelkiismeret furdalásod van.

-Neked nem lenne lelkiismeret furdalásod?-vonom kérdőn össze a szemem

-De!-süti le a szemét és abban a pillanatban megjelenik az érintett is.


A szeme alatt lévő karikák bizonyítják, hogy valóban itt rostokolt mellettem. Az arcán lévő borostától még nyúzottabbnak tűnik. Szemei megértést és távolságot tükröznek, amiért hálás vagyok. Hangja megremeg mikor hozzám szól.

-Szia! Jobban vagy? Akarod, hogy elmenjek?

-Szia! Jobban?-kérdezem, ezt most komolyan kérdezi.- Nem tudom mit akarok!-adom meg a választ.

-Akkor maradok, ha úgy érzed menjek szólj!-lép felém egy óvatos lépést, de megtorpan.

-Rendben. Eve, foglalnál jegyet haza?

-Már foglaltam, este indulunk.

-Köszönöm. Hoznátok nekem valamit inni, addig lefürödnék és felöltöznék.-kérem őket. egyedül akarok egy kicsit lenni.

-Persze.

Hosszan folyatom magamra a langyos vizet, mintha az lemosná az összes rosszat ami történt velem. Úgy simogatom a bőröm, mintha az Pat tenné velem. Néma könnyeimet a langyos víz pillanatok alatt tünteti el. Hiányzik. Hiányzik az érintése, a mosolya, a hangja. És félek! Félek, hogy az évek múlásával a hangjára sem fogok emlékezni, félek, hogy  a felejtés elmos majd minden szép emléket. Úgy ahogy apám hangja is elhalkult az évek alatt, úgy ahogy az emlékek is fakultak a hosszú gyász alatt!

Összerezzenek ahogy a víz alól a hűvös levegő végig siklik a bőrömön. Gyorsan felöltözöm. Nem törődöm és bajlódom magammal, egyszerűen kisétálok ahogy vagyok.

-Itt az üdítő!-adja át Samu.

-Köszönöm! Kész vannak a papírjaim?

-Igen-válaszol Eve, de előbb ezt meg kell enned - tól elém egy rakás kaját

-Mindet?-kerekednek ki a szemeim. Normál állapotban sem tudnám mind megenni, nem hogy most.

-Nem, nem mindet, csak nem tudtuk mit ennél, így hoztunk mindenből, amit szeretsz.

-Köszönöm!-sóhajtok megkönnyebbülve, majd neki kezdek az ételnek. Mindenből csipegetek egy kicsit és rájövök, nagyon is éhes voltam, hiszen nem sok mindent hagytam. -Mennyi ideig..ö- keresem a szavakat..

-Vegetáltál?-kérdezi Samu -Másfél hétig.-mondja ki nagy nehezen.

-Meddig?- lepődök meg.

-Semmi baj-lép mellém barátnőm, ugyanis ismét zokogok!

-De van baj.-suttogom.-Menjünk!

A kórházból kilépve a hideg ismét reszketésre kényszerít, amit már most nagyon utálok, pedig tudom, hogy az elkövetkező időszakban ez gyakran lesz így. Nem vagyok hülye tisztába vagyok vele, hogy az érzelmi stressz , a kialvatlanság, és a gyász fáradsággal, fázással fog párosulni, mégis legalább érzek valamit. Csendesen ülök a kocsiban a reptérig, a becsekkolásnál sem szólok egy szót sem. A felszállás után viszont tudatosodik bennem, hogy hova is tartok. Haza! Abba a házba ahol Ő szeretett, ahol Ő élt velem, igaz nem sokáig. De ott lesznek a holmijai, a munkája. Az illata! Nem akarom, ezt még nem. Nem tudom mitévő legyek Evere nem akarok támaszkodni, hiszen a cég jövője múlik most mindenen. Így hogy én kiesek még őt is magammal rántom, elsüllyedhetünk. Samuhoz viszont erkölcsi okokból nem akarok fordulni, bár mennyire is szörnyű de be kell valljam magamnak Pattal szakítás lett volna heteken belül. Szeretem, szerettem és szeretni is fogom, de már nem úgy. Hiányozni fog, minden érintése, minden mozdulata, de már nem a szerelem volt ami összetartott minket.

Barátnőm észre veszi mélázásomat, és egyből beletrafál.

-Foglaltam egy szobát. Nem kell hazamenned ha nem akarsz, de jöhetsz hozzám is és Samu is biztosan szívesen lát!

-Köszönöm. A szálloda jó lesz.-válaszoltam

-Biztos?

-Igen, egyedül akarok lenni.

Nem akartam, de sem Evenek sem magamnak nem ismertem ezt be.

 Landolás után taxiba ültünk . Elsőként Evet raktuk ki, így esett útba, aminek én nagyon nem örültem. A szálloda előtt leparkolt taxiból, elgyötörten szálltam ki. Samu a bejáratig kísért.  Gyengéden megfogta a karomat, hogy megállásra kényszerítsen és végre ránézzek.

-Ha bármi, mondom bármi van, azonnal hívj. Kérlek ne szégyelld, vagy ne titkold ha nem jól vagy.

-Köszönöm.

-Ez csak természetes. Szia.

-Szia!

Nem tudtam mit kezdjek magammal. Felmentem az üres szobába, ledobtam a cuccomat, kivettem egy üveg vodkát a minibárból és a sötétben ülve bámultam a város fényeit. Néha egy egy bevilágító autónak a fényszórója megcsillogtatta könnyektől vizes arcomat. Hajnalodott, mikor elfogyott a vodka. Nem éreztem magam részegnek, egyszerűen semmit nem éreztem. A fájdalom sem volt az igazi és valahogy ez megrémített. Aztán egyszer csak elkeztek peregni előttem a szép emlékek.Amikor megismerkedtünk, vagy amikor  minden szó nélkül meglepett valami kis aprósággal, vagy mikor beteg voltam, mesét olvasott, mert gyerekkoromban ezt nem kaptam meg. Sosem kért tőlem semmit, mindig feltétel nélkül állt mellettem.

Végül jöttek a rossz emlékek, sorban haladtam az elmémben, minden eszembe jutó pillanatot tovább elemeztem. Kínoztam magam, ki akartam magamból emlékezni mindent. Azt akartam, hogy történjen már valami amitől megszűnik ez a fene nagy semmi, ami a félelem és a hiány helyére költözött, és amikor a nap első sugara bevilágított a szobába tudtam, hogy jobb volna meghalni. Én mégis a bűnösebbik utat választottam. Azt az utat ami pokol kövekkel van kikövezve, amire ha rálépek, izzó tüzes vasként fogja a talpamat egy életen át égetni. A telefonért nyúltam és tárcsáztam. Megkönnyebbült sóhaj járta át a testem a tudattól, hogy léptem. Vártam, hogy a vonal végén, az a bizonyos hang megszólaljon. Minden idegsejtem , porcikám rezzenéstelenül várta, hogy az a karcos sóhaj elhangozzon.

-Igen.-kérdezte egy nagyon is karcos sóhaj után.

-Én vagyok-suttogtam immár én.

-Indulok!-le is tette, sietett hozzám! Örültem, hogy siet hozzám, kellett nekem, tudom, hogy most megkínzom őt is, de kellett nekem. És nem, nem csak barátként! És amikor ez a felismerés utolért, elkezdet égetni az a bizonyos út. azok a kövek izzó lávaként fonódtak körbe a bokámra, de nem bántam.

1. fejezet(9)

 Nem is gondoltam volna, hogy egy üzleti vacsora szórakoztató is lehet a számomra. Kiváltképp Samu ügyvédjével, aki eddig nem mutatott egyetlen egy érzelmet sem az arcán. Vacsora közben ellenben rájöttem, nagyon vicces és családcentrikus ember. Kiderült négy lánya van és a felesége is író. Mikor megtudtam, hogy ki a felesége, azt hittem menten szörnyet halok, imádtam a könyveit, azokon nőttem fel, így ki is csikartam egy találkozót a későbbiekre.

Vacsora után udvariasan a szobámba indultam, sejtettem, hogy a férfiak még iszogatnak egy kicsit a bárban.  Az igazat megvallva, ráadásul olyan fáradt voltam, a menet közben elalvástól féltem.

Egy gyors tusolás után befészkeltem magam az ágyba és valami bugyuta műsorra sikerült  is álomba szenderednem. Az idő eltolódás, a hirtelen utazás, a lelki teher, na és Samu akciója is kifárasztott annyira, hogy ne ébredjek fel amikor később ő is csatlakozott.


Iszonyatos zajra ébredtem reggel. A dudaszó és a zsivaj elemi erővel tódult a fejembe. Ijedtemben felültem az ágyban, hogy realizáljam, vajon mi a bánat is történik, mikor észre vettem, hogy az én drága suttogóm kitárta a hotelszoba összes ablakát és vigyorogva szívta a cigijét az erkélyen engem figyelve.


-Ezért még meglakolsz!-vágtam oda miután megtaláltam a hangon. Elővéve a legcsúnyább nézésemet.

-Alig várom!-jelentette ki határozottan, de volt egy sejtésem, ő valami egész kis kellemes megtorlásban reménykedik.

-Várhatod!-kászálódtam ki az ágyból, hogy a fürdő felé vegyem az irányt, ahol magamra zártam az ajtót és elmosolyodtam.


Letusoltam, és egy kényelmes pamut nadrágba és egy fekete, egyszerű hosszú ujjú tunikába bújtam, leheletnyi sminket tettem fel, hogy ördögi tervem valóra váltsam.

-Indulhatunk- Fordultam Samu felé, aki igaz felöltözött már, de fogalma sem volt róla, hogy megyünk e valahová.

-Hova?-nézett rám.

-Vásárolni. Ha már New Yorkban vagyok nem hagyhatom ki, és holnap sok minden zárva tart!- válaszoltam, olyan ártatlan és semmi sértettséget nem sejtő hangon, hogy magamat is megleptem vele.

-Jah, oké. -látszott a beleegyező arcán, hogy fogalma sincs mire mondott igent!


A taxiban ülve, mindketten kifelé bámultuk a nyüzsgő várost. Összekulcsolt kezünk a combomon pihent. Néha néha összemosolyogtunk.

-Hol kezdjük?


-Csak sorjában-közöltem viccesen szalutálva. És bevetettem magam az üzletek közé. Még olyat is megnéztem ami különben nem érdekelt volna, húztam az időt, finnyáskodtam mindhiába. Samu hősiesen tűrte. Nem ingott meg.Aztán a fehérnemű boltban, végre láttam a gyötrelmet az ábrázatán. Gyorsan összefogtam pár szettet és mosolyogva közöltem, hogy fel kéne próbálnom.

-Segítsek?-húzott magához egy csókra. -Egész nap nem adtál csókot!-jelentette ki.

-De, most adtam-mosolyogtam-és nem kell segíteni megoldom magam. De eldöntheted hogy jól áll e.

-Te most kínzol engem?-nézett rám, összeszűkült szemekkel.

-Talán-rövid csókot leheltem, majd a próbafülkébe szaladtam.

Miután mindet felpróbáltam és megmutattam neki, már nem volt kétségem! Szenved mint a kutya. A sóvárgás, a vágy a szemében mindent elárult. Gyorsan fizettem és mér nekem sem volt kedvem tovább róni a köröket az üzletekben.

-Együnk valamit!-bújtam hozzá belé karolva.

-Jó, tudok egy jó helyet!

Samu leintett egy taxit és fél órán át csodálhattuk út közben tovább a város nyüzsgő népét. Néha összemosolyogva, apró csókokat váltva! Megbeszéltük, miről esett még szó tegnap miután én felmentem és bőszen érdeklődött a forgatókönyvről.

Az étterem nagyon hangulatos volt, az étel finom a társaság elbűvölő. Ebéd alatt is a közös munkáról beszélgettünk és elkerülhetetlen volt, hogy a kínos téma ne jöjjön elő.

-Hogy fogod bírni, hogy Patric és én is ott leszünk? Hogy oldjuk meg?-kérdezte komolyan a kávéját kortyolva.

-Fogalmam sincs!-sóhajtottam és újabb cigire gyújtottam.-ő nem lesz ott végig. Beállítja a helyszíneket majd tervezni, vissza kell menjen Amszterdamba az irodába. Nem is értem minek vett ki ennyi szabit-tettem fel a kérdést, igazából csak magamnak.

-Nehéz lesz nézni, ha ő csókol.

-Nem élem nagyközönség előtt a magánéletemet.-jelentettem ki határozottan.

-Ezek szerint akkor éltek magán életet-nézett rám jelentőségteljesen.

-Samu, az istenit, mire vagy kíváncsi, arra hogy lefekszem e vele? Igen, le szoktam. Nem fogok neked hazudni.-kicsit ingerült voltam már ettől a beszélgetéstől.

-Nekem nem hazudsz csak neki?-vont kérdőre.

-Mire akarsz kilukadni?

-Semmire, felejtsük el. Egyszerűen csak már most aggódom, hogy fog ez működni.

-Te akartad, hogy működjön ugyan úgy ahogy én is. Most visszakozni akarsz?

-Nem!

-Jó, akkor mi lenne, ha ezt a hétvégét egymással töltenénk és élveznénk.-durcáskodtam.

-Rendben, ne haragudj.


A délután java részét munkával töltöttük. Samu a telefonon lógott , én pedig a billentyűzetet vertem mintha muszáj lett volna. Pár sor hiányzott csak ahhoz, hogy késznek nyilvánítsam este nyolc körül, de képtelen voltam már tovább írni ugyanis Samu örökké félbeszakított egy egy csókkal, vagy simogatással.Így félre tettem, rágyújtottam és kérdőn néztem rá.

-Mit nézel?

-Azt , hogy most hogy végre abba hagytam az írást, mikor jössz végre ide, mert amíg írtam végig itt lebzseltél körülöttem!-nevettem.

-Jah, hogy a társaságomra vágyik a kisasszony! Már mindent értek. Mi lenne ha a kisasszony letusolna és megnéznénk egy jó filmet összegömbölyödve az ágyban. Esetleg egy kis lazító masszázs?


-Legyen ahogy az úr akarja!-nevetve nyomtam el a csikket és szaladtam a fürdőbe.

Mire kijöttem, már meg volt ágyazva, egy csomó kaja fel volt sorakoztatva. Samu a kezembe nyomott egy füzetecskét, hogy válasszak filmet. Ám amint ránéztem és megláttam az ábrázatát kitört belőlem a röhögés. Ott állt velem szemben, behúzott nyakkal, összeszorított szemekkel, az újai összefonódva.

-te mit csinálsz?-kérdeztem kacagva.

-Drukkolok, nem látod!

-De miért?-mosolyogtam.

-Csak valami csöpögős izét ne, azt nem élném túl! -röhögött már ő is.

-Nyugi, kifejezetten gerjedek a thrillerekre és a horrorra is!


Ki is választottam valami menő, és új harcos baszós filmet, aminek Samu nagy örült, így az ágyban falatozva, csókolózva, ölelkezve néztük szájtátva az akció jeleneteket, ám rajtam eluralkodott a fáradság és mély álomba zuhantam. Az éjszaka közepén a szobatelefon visítására ébredtem. A torkom kiszáradt, a szívem hatalmasat dobbant és megmagyarázhatatlan érzés futott végig a gerincemen.
Sietősen felkaptam a köntöst, hogy felvegyem a telefont és az erkélyre menjek vele, Samu érdekében. Az előbbi fura érzést a lelkiismeret furdalással magyaráztam, de amint felvettem a telefont tudtam, megérzés volt!


- Miss. Zule? A Los Angeles-i kórházból telefonálok! A nevem Dr. Gray, sajnos rossz híreket kell közölnöm. Mr. Hall a repülőtérről jövet autóbalesetet szenvedett az állapota válságos. Életveszélyes sérüléseket szenvedett. Önt adta meg legközelebbi hozzátartozónak, ide tudna jönni amilyen gyorsan csak tud?

-Természetesen, indul-halottam meg egy hangot amint eltűnt a telefon a kezemből. Nem voltam képes megszólalni, a könnyeim záporesőként hulltak a földre, Samu alakja alig volt kivehető, ahogy a hangjára felkaptam a fejem. Akkor vettem csak észre, hogy a földön ülök. Samu felhúzott, beállított a zuhany alá majd telefonált, foglalt jegyet és csomagolt.

Mintha víz alatt úsztam volna. Nem! Nem veszíthetem el, csak ez az egy mondat zakatolt a fejemben. Így nem. Pillanatok alatt semmisült meg minden ami eddig jó volt. Ránéztem Samura és hánynom kellett magamtól. Meg is tettem. óráknak tűnt, mire képes voltam egyáltalán hozzá szólni. Kitartóan simogatta a hátamat, törölte a könnyeimet.

-Nem lesz semmi baj!-suttogta engem ringatva a fürdő padlóján.

-Már hogy ne lenne!-kiabáltam magamból kikelve és felpattantam.-Hát nem érted? Amíg mi itt szórakoztunk, ő  ott haldoklik!

-Erről nem te tehetsz. -jelentette ki higgadtan.-Gyere indulnunk kell!

-Indulnunk?-kúszott több oktávval feljebb a hangom!-Egyedül megyek!-ordítottam

-Szó sem lehet róla, ilyen állapotban nem engedlek el egyedül.

-De elfogsz! Mégis hogy gondoltad hogy velem jössz?-nevettem fel kényszeredetten, kissé hisztérikusan.

-Mint egy barát, természetesen!

Már megint vitatkoztam magammal. Nem akartam egyedül lenni, de nem is vele akartam lenni. Kész káosz volt a fejemben minden. Pillanatok alatt döntöttem, nem hagytam magamnak sem időt arra hogy átgondoljam a történteket, azt hogy hogyan is kéne cselekednem.

-Samu, egyedül megyek! Vége! nem bírnám elhagyni, nem bírnám elveszíteni! inkább téged hagylak el!

Felkaptam a bőröndöm, belebújtam a cipőbe és a kabátomba és becsuktam magam mögött az ajtót. A szálloda előtt taxit fogtam és akkor ismét feltört belőlem minden. A sofőr nem értette mitől, de a zokogásom nem akart alábbhagyni.

-Kisasszony jól van?-szólt hátra.

-Igen, köszönöm! Elnézést, de rossz hírt kaptam, ezért utazom , kérem siessen a reptérre.-találtam meg a hangom.

-Igenis!

 A mobilom folyamatosan csörgött. Samu volt. Nem vettem fel. Evet hívtam, aki biztosított róla, amint tud indul. A kórházat hívtam, hogy úton vagyok és érdeklődjek Pat állapotára. Még a műtőben van nem tudtak semmit mondani, azon kívül amit eddig. Több bordája eltört, a lépe megrepedt, az egyik veséje is leállt és több belső szerve is sérült, ám ami a legaggasztóbb volt ezek mellett a súlyos fejsérülése.

Samu nem akarta feladni a telefonálást, így felvetem. Gondolom ennyivel tartozom neki. Hiszen aztán ő tényleg nem tehet róla, hogy mi történt.

-Igen?

-Csak azért hívtalak, mert erre a hülye kirohanásodra nem volt semmi szükség. Sejtettem, hogy ezek után nincs közös jövőnk, de a barátod is vagyok egyben, legalábbis ezt hittem. Miért taszítasz el magadtól?

-Samu ne..ezt te sem kérdezheted. Nem vagy fer. épp haldoklik a párom! Ha te igazán rám gondolnál és nem magadra tudnád, hogy most mit érzek. Bűntudatot, félelmet, kétségbeesést, szenvedést..Poklot járom meg. Sajnálom, hogy nem jöttem rá előbb, hogy nem te kellesz. Szeretem Patricet és mellette a helyem!

-Nem mondtam, hogy nem mellette van a helyed, de nem akarlak elveszíteni.

-Sosem voltam a tied! Játék volt, aminek nagyon rossz vége lett! Ennyi! És most szia!

Lecsaptam a telefont és felszálltam arra a pokoljáratra, ami életem leghosszabb útjának fog tűnni, az már most biztos.