1 fejezet/2(piszkozat)

Egymás kezét szorongatva léptünk ki a csípős hidegbe, a hópelyhek épp akkor kezdtek el hullani. Kedvem lett volna ugrálni örömömben, imádtam a havat, kislány korom óta. Gyerekként, mindig apukám húzott a szánkón, korcsolyázott velem a befagyott holtág jegén. Imádtam! Hirtelen még apám illatát is az orromban éreztem. Mosolygásra késztettek az emlékek és ez Neki is felkeltette a figyelmét.

-Mit mosolyogsz kicsi lány?

-Csak egy emlék.-húztam meg a vállam.

-Egy semmiség miatt nem csillognak így a szemeid és nem folyna a könnyed- húzott magához, a mellkasára vont és az arcom simogatta -Mi az? Meséld el!

-Imádom a havat, kislány koromban apukám rengeteget játszott velem télen. Olyankor több ideje volt rám, és eszembe jutottak a szép emlékek.-bújtam szorosan a nyakához, hogy finom csókkal borítsam be.

-Látod! Szerintem ez nem semmiség! Én is imádom a havat, velem is sokat játszott az öregem, bár az öcsémmel is, így mindig nekem kellett a megértő, okos ,nagy bátyjának lennem. Anyukám, mindig forró kakaót hozott ki nekünk a hátsó kertbe, olyan tömény csoki szaga volt, és finom! Azóta sem érzem soha olyan finomnak, pedig még most is szokott nekem csinálni.-fintorgott

Észre se vettem, hogy egy étterem előtt ácsorogtunk és beszélgettünk ölelkezve, mint két kamasz, de olyan jó volt hallgatni az emlékeket, érezni a szeretetet ami a szavaiból áradt. A mobilom csörgése zökkentett ki a melankolikus idillből.Ahogy a kijelzőre néztem tudtam, hogy muszáj felvennem, hiszen jobb ha túlesek rajta. Valószínű az arcomra volt írva a kétségbe esésem, őt még sem akartam megbántani.

- Addig foglalok asztalt és kérek egy meleg teát.-nyomott puszit az arcomra szomorkásan. Megbántottam! Ezért kellett volna tisztázni mindent és beszélni, pont ő mondta hogy felesleges, és majd most ő fog duzzogni, mert nem tudta, hogy én máshoz tartozom. A düh átsuhant rajtam, majd fogadtam végre a hívást.

-Szia!-próbáltam örülni,-mi a helyzet? Végeztél?

-Igen, hulla vagyok, csak azért hívtalak, hogy lefekszem aludni ne hívjál, egész éjjel a tervezésen vitatkoztunk.  Éhes vagyok, szóval eszek aztán alszom végre. Nálad minden oké? Hol vagy, utcán?

-Aha, eljöttem bevásárolni, aztán úgy döntöttem, átmegyek Evehez szóval tudod kint a tanyán nincs térerő, nem érsz utol a hétvégén.

Fogalmam sincs miért hazudtam, vagy hogy honnan jött egyáltalán ,de az agyam egyfolytában a durcás jóember körül forgott, aki épp a bejárat mellett foglalt helyet és kitartóan engem bámult az üvegfalon keresztül.

-Hát nem örülök neki.-jött a hang a telefonból, amin persze felkaptam a vizet.

-Miért? Mi a bánatot csináljak? Üljek otthon, kötögessek téged várva? Mikor is jössz, három hét még? Ahh, addigra megöl az unalom.

-Mért nem mész át anyámékhoz?

-Mert! És ezt már megbeszéltük! Anyádékkal semmi bajom, de a bátyád hülyeségére nem vagyok kíváncsi. És különben is, ott is csak unatkoznék. Evenél legalább hülyülünk, iszogatunk ott lesznek a többiek is.

-Jah, iszogattok

-Na jó, hülye vagy! Irigyled, hogy én jól érzem magam. Vagy csak neked lehet menni sörözni a haverokkal?

-Nem, jól van. Igazad van! Fáradt vagyok,  majd hétfőn este hívlak. Akkor lehet én is elmegyek korizni a hétvégén a srácokkal.

-Jó ötlet, menjetek és érezzétek jól magatokat.-lágyult el a hangom.

-Puszi.

-Szia, szeretlek!

-Én is. Csáó.

Túléltem, mosolyogva léptem be az étterembe, hogy Low által foglalt asztalhoz üljek. Kérdőn tekintett rám. A szeme ezernyi érzést tükrözött Kíváncsiság, ám ami a legfurább, ott legbelül a szeme tükrében félelmet éreztem. Zavartan vettem le a kabátomat. Nem beszéltünk és ez most nem az jótékony csend volt, inkább az a kínos csend. Végül ő törte meg.

-Nem mondod el?-a hangjában ott volt a követelőzés.

-Miért nem kérdezed meg rendesen?-vágtam oda. Dühös voltam, hogy belerángatott ebbe a fura álom világba, majd most még Ő von kérdőre a fel nem tett kérdések miatt.

-Kivel beszéltél? Férjnél vagy? Szerető?-harag volt az ő hangjában is.

-Nem, egyik sem.-nyugalmat erőltettem magamra. -Látod..kérdezni kell, igen is kell, most dühös vagy, pedig nincs hozzá jogod.-a mondat végét már csak szinte magamnak mondtam.

-Kezdjük azzal, hogy amikor két ember kapcsolatot teremt egymással, normális esetben feltételezi, hogy két szabad emberről van szó, legalábbis nálam ez így van. Dühös csak azért vagyok, mert ezek szerint nem így áll a helyzet.Másodszor pedig, azt gondolom jogom van kérdezni. Attól, hogy nem akartam még jogom az van hozzá.

Elszégyelltem magam, az arcomat elöntötte a pír, majd átváltott szürkébe, na most mit mondjak. Megfogott, nem gondolkoztam, bár ennek  Ő volt a legfőbb oka, és okozója is egyben.

-Ezért akartam beszélni, de nem hagytad.-fixíroztam a bögrémet, még véletlenül sem rá nézve.

-Néz rám!-kérte.-Akkor beszélj!Mond el amit muszáj, de a többit nem akarom tudni.

-Van valakim öt éve-felnéztem hogyan reagál. Az arcizma egy pillanatra megfeszült, de szótlanul várta, hogy folytassam.-Párisban dolgozik, tervező mérnök.Én három hónapja lakom itt. Munka miatt költöztem. Amikor tud jön, de az ritka.

-Így már mindent értek. Miért vagy vele?

-Szeretem.-vágtam rá nem gondolva, hogy ezzel mi okozhatok.

-Szereted? -nevetett-akkor miért ülsz most itt?

-Nem tudom, elvarázsoltál, akartalak, akarlak.-nyúltam az asztalon pihenő keze után. Összezavartál. Ő sosem mond nekem olyanokat mint te, és sosem tesz olyat mint te.

-Akkor marha!-jelentette ki határozottan, amire én csak kérdőn néztem.-Igen marha! Egy ilyen nőt mint te, érezni kell, minden sejted azt mutatja, hogy tele vagy vággyal, érzéssel, erotikával, rád van írva, hogy mire vágysz, az bolond aki nem látja és még nagyobb idióta ha nem adja meg. Mert ha megkapod amit akarsz eszméletlen sokat tudsz adni.És én akarom, hogy adj nekem.....

Sírtam, már megint sírtam. Egyszerűen nem tudtam mit tegyek, most vagy csak marhára tudja mit akarok hallani, vagy így is gondolja. Akár melyik is legyen érti a dolgát, és valahol igaza is van.Ám ami még inkább megrémisztett, hogy nem akarom, hogy felálljon és elmenjen.

Letöröltem a könnyeimet, majd végre összeszedve a bátorságot felnéztem. Ismét, immár azzal a magabiztos kihívó tekintetemmel.

-Elmész?-kérdeztem egyenesen.

-Nem!-nevetett-Meg foglak szerezni magamnak!

-Nem hagyom el, ezt már most megmondom. Szeretem, nagyon sokat jelent nekem. Ami most zajlik az csak a testiségről szól. Ezt te is tudod.

-Nem, ezt te tudod, amit én tudok, az más. Hagyjuk annyiban ezt a dolgot, mostantól ismét nem beszélünk , csak figyelünk. Mit akarsz enni, mert most már baromira kezdek pipa lenni, ha nem kapok enni.-nevetett a harsány hangján.

-Melegszendvicset, gombásat, sok sajttal. Utána egy kávét.

-Okos..

Úgy ettünk mintha mi sem történt volna, beszélt az öccséről, és a családjáról. Én elmeséltem, hogy nekem nem élnek a szüleim és hogy hol születtem, meglepődött, de nem firtatta, hogy hogyan kerültem az otthonomtól ilyen messze. Jó ízűen beszélgettünk, mikor egy számomra nagyon ismerős, ám ismeretlen hölgy az asztalunkhoz lépett. Vidáman köszöntötték egymást a titkos lovagommal. A bemutatkozást nem úsztam meg így kiderült a nevem.

-Üdv, Teresa.-ennyit árultam el magamról

-Szia. Letty, de mi ismerjük egymást-mosolygott kedvesen

-Igen, bár még nem mindenkit sikerült bent megismernem ennyi idő alatt, de emlékszem rád!

-Ti ismeritek egymást?-kérdezte Low kikerekedett szemekkel.

-Igen. Teresa a ügynököm-nevetett rá a lány.

-Tied, az új kiadó?-kérdezte Low teljesen meglepve.

-Igen, az enyém, és Letty az egyik ifjú pártfogoltunk, nagyon tehetséges író, de nem én menedzselem, hanem a társam Eve.

-Hát, örültem, de sietek, a lökött öcséddel találkozom csak beugrottam neki egy spangliért, aztán megyünk anyukádékhoz vacsira.-csicsergett a lány.

-Bakker.- csapott Low a homlokához-Elfelejtettem!Anyám megölt volna. Még jó, hogy szóltál!

-Nincs mit. Na sziasztok!-majd elviharzott.

Ismét beállt a kínos csend, amit kivételesen én törtem meg. Nagyon nehezemre esett kimondani a szavakat, de kénytelen voltam megtenni.

-Na menj, anyukád vár, nekem viszont jól esne egy fürdő és valami tiszta ruha, szóval hazamegyek. Köszönöm a késői ebédet, vagy inkább korai vacsorát, és mindent.

-Mi?Most itt hagysz?-kérdezte kissé ingerülten.

-Igen, hiszen dolgod van.Gondolom ha végeztél akkor majd felhívsz, vagy telefonszámot se szabad cserélnünk?-húztam pajkos mosolyra a számat. Tudtam, hogy meg fog rémülni, Ő is vágyik rám, ezt a tudtomra is adta.

-Te kis dög!-nevetett, majd az asztalról elvéve a telefonom beírta a számát és megcsörgette magát.-Már két piros lapod van, és még nem ismerlek huszonnégy órája.

-Nem tudod mire vállalkozol hidd el. Készülj fel, mert a vadmacska hisztije kutya füle hozzám képest!-nevettem, miközben már kifele jöttünk.

-Na gyere hazafuvarozlak!-ölelt magához játékosan.

-Már ott vagyok!

-Mi?

-Gondoltad volna, hogy ilyen közel lakunk egymáshoz, itt lakom a következő utcában, de elkísérhet Uram odáig, hogy nyugodt legyen a lelke!-pukedliztem előtte vidáman.

-Köszönöm, kezd betörni kisasszony.-adott egy csókot a számra.

A ház elé érve viszont ismét a az elemi erők uralkodtak, s mint két haldokló kapaszkodtunk egymásba egyikünk se akarta elengedni a másikat. Csókjaink követelőzőek voltak, így kapualjba húzódtunk, hogy valaminek legalább nekitámaszkodjunk, ugyanis félő volt, hogy összeesek a karjaiban. Nem bírtam, ott akkor akartam magamban érezni.

-Felkísérlek.- suttogta a számba.

-Helyes.


Pillanatok alatt bejutottunk és még jó, hogy a földszinten laktam elég volt pár lépés, hogy a bejárati ajtó mögöttem csukódjon. A ruhák szakadva adták meg magukat a kezünk között. Az előszoba padlójának hidege, a nappali szőnyege, a fürdő vizes burkolata mind örömmel üdvözölte heves tevékenységünket és készségesen helyszínéül szolgált hozzá.

Ránk sötétedett már mikor hangosan lihegve, kifáradva a konyha kövén szétterülve az ablakra révedt a tekintetem.

-Istenem, anyád megöl, menned kell.-suttogtam miközben apró ujjaimmal köröket rajzoltam a formás hasára.

-Megyek.-lassan komótosan öltözködött A szemében gyermeki izgatottság. Mégis láttam, hogy viaskodik magában. Menne is, de maradna is.-Gyere velem! Lehelte ajkaimra a szavakat!

-Nem!

-Jó, oké. Akkor nem megyek!-dacoskodott mint egy kisgyerek.

-De mész, boldoggá teszed a szüleidet, majd ha akarod, ott leszek nálad. Addig én is elintézek egy két dolgot. nem ártana életjelet adni magamról a barátoknak, akiktől tegnap elraboltál egy szó nélkül.

-Oké. Kilencre itt vagyok a kapuban.

-Rendben, az a három óra hossza elég lesz, de most már menj.

Játékosan bújt a nyakamhoz és adott puszit a homlokomra. Valahogy ő sem merte a csókot megkockáztatni, mert abból tuti, hogy nem lett volna indulás.Amint kilépett az ajtón és én becsuktam, hiányérzetem támadt. Hogy az istenbe tudott meghülyíteni valaki ennyire, ilyen rövid idő alatt, de ami még fontosabb kérdés volt a fejemben: Ki ő?

Ki lehet ő? Volt már biztos olyan érzése másnak is, hogy egyszerűen tuod kicsoda, láttad már, de nem ugrik be. Tudom, hogy az arca ismerős, de a személyisége semmit nem mond el, és legfőképp nem egyezik az elmémben kialakított képpel. Megmagyarázhatatlan érzések kuszasága volt a fejemben, a szívemben egyaránt. Ahogy a szemem körbefuttattam a lakáson jutott el a tudatomig, hogy mekkorát vétkeztem, majdnem elsüllyedtem szégyenemben, ahogy Patric fogason hagyott kabátját néztem. Most már nem csak őt csaltam meg, hanem mindent ami itt van körülöttem. A közös otthonunkban éreztem magam jól egy ismeretlennel. Megcsaltam a magamban felállított erkölcsi normákat, ám ami a legszebb egészben hogy csak szégyelltem, de nem bántam. Egy percet sem bántam meg. Okádni volt kedvem magamtól. Többet nem engedhetem ide. Jézusom! Többet? Mit is várok ettől az egésztől. Hiszen Patricot nem hagyhatom el. Nem érdemli meg, és ha elhagyom elvesztek mindent, a munkám, az életem.

Csak akkor ott tudatosodott bennem, mikor egyedül hagyott a titkos szeretőm, hogy nem érzésekkel, emberekkel játszok, hanem az Életemmel.

1. fejezet

Amszterdam
 2020.02.02

Megsemmisülve álltam a kerítés mentén. Az egyik kezemben az égető alkohol a másikban a perzselő cigaretta. Lefagytam, sokkot kaptam, ahogy eljutott az agyamig a fülembe duruzsolt szavak jelentése, patakokban indultak meg a könnyeim. A vállam fájdalmasan fel alá rázkódott a zokogástól. Nem hittem el a szavakat száz százalékig, de egy pillanatra olyan jó volt hinni a hazugságban. Hazugság volt e, nem tudhatom, de nem mertem remélni az igaz szót! Mégis valami elemi erővel csapott le rám! Valóban ez igaz lenne?

Óvatosan kotort el egy kósza göndör tincset az arcomból, hogy hüvelyk ujjával eltüntesse a könnyeim nyomát. Égette a bőrömet, menekülni akartam, de meg sem bírtam mozdulni. Ismét a fülemhez hajolt , úgy suttogott.

-Akarlak, téged! Gyönyörű nő vagy, érezni akarlak magamon, magamban. Azt akarom, hogy hangosan nyögj a karjaimban, élvezd minden nyelvcsapásom.

Felnyögtem. Hozzám sem ért, épp, hogy csak a lehelete csiklandozta a bőrömet. Egész este a szavaival érintett meg, a szavai simogattak, a szemi csókoltak, nem tett igazából semmit, mégis megsemmisített. Menekülnöm kellett. Hirtelen döntöttem,  egyszerűen fogtam magam és kirohantam, otthagyva a barátokat és őt is.


A friss levegőn a falnak támaszkodva csúsztam térdre. Nem tudtam mit tegyek, a szívem máshoz húzott, mégis minden idegszálam azt mondta tedd meg, élvezd, érezd. A levegő hideg karja ölelt mikor megjelent, nem hagyott ott, óvatosan húzott fel a földről, mélyen a szemembe nézett, nem szólt..megölelt. Édes istenem menten majdnem összeestem, nem érezhetem ezt, ez csak az általa okozott kábulat miatt érzem, az illata...Kellemesen fűszeres, citrusos illat, keveredve a dohány és az alkohol illatával, ez tette férfiassá, na meg a markáns kissé rekedt hang. A kevéske alkohol amit elfogyasztottam nem lehetett rám ilyen hatással. Ő volt! Ő tette ezt velem. Bármennyire nem akartam érezni, éreztem. Minden idegszálam szenvedett, pattogtak a szikrák, a saját elmém viaskodott magában.


Lassan közelített felém miközben két kezét a csípőmön pihentette, nem tolakodóan, de birtoklóan tartott a kezei közt. A száját figyeltem, kísértetiesen hasonlított valakiére, elvarázsolt megbabonázott. Óvatosan ért össze a szánk. Puha volt, lágy és finom ízű, ahogy a nyelve körberajzolta alsó ajkam. A meglepetéstől, amit az érzés okozott széjjelebb nyitottam számat és én is izlelni akartam őt. Tapogatózva, mintha kamaszkori első csókomat élném át fedeztem fel ajka minden szegletét, hogy végül nyelvünk összeforrjon és lassan kínzó táncba kezdjen.

A testem megkapta azt amit várt, ám a lelkem sajgott, hiszen nem érte fájt. Mégis sikerült elfelejtetnie velem kihez és hova tartozom.  Csókjai egyre követelőzőbbek lettek, amik feltüzelték labilis érzéseimet. Nem volt vissza út. A vágy elemi erővel tombolt a véremben. A kéj és a titkos élvezet hurrikánként söpört végig rajtam.

-Gyere fel hozzám!-suttogta két csók között a számba.

Nem válaszoltam. Visszacsókoltam és követtem. Ahogy a taxit leintette ismét egymásnak esve utaztunk. Egy pillanatra elgondolkoztam, de amint erős kezeit megéreztem magamon minden épkézláb gondolatom elszállt.

Nem sokáig utaztunk, a lakás tipikus legény lakás volt, minden hol relikviák, bekeretezett lemezek lógtak a falakon. Rend volt, tisztaság, ám mégis kaotikusan zsúfolt. Mindenhonnan CD-k, és hangszerek néztek vissza rám.

-Ki vagy te?-suttogtam magam elé, amíg egy pohárba bort töltött, de meghallotta. Közelebb lépet, tenyerét a tarkómra simította úgy húzott közelebb magához , hogy megint a fülembe suttogjon.

-Számít?-kérdezte, majd mélyen a szemembe nézett. Kékes szeméből elkotort egy őszülő tincset, ami a copfjából csúszott ki.

-Talán.-suttogtam és hozzábújtam arcommal az arcához. A pár napos borosta kellemesen karistolta a bőrömet, ami még inkább feltüzelt. Megremegtem. Kezdett elfogyni minden erőm. Észrevette, mert a poharakat lerakta egy kis asztalra majd kézen fogva a szoba felé húzott.

A falak fehérre voltak meszelve, a bútorok grafit szürke színben pompáztak. Az ágyban az ágynemű szépen elrendezve...két nagypárna, két, takaró, két kispárna, az éjjeli szekrényeken szinte semmi, az egyik oldal üres volt, a másikon egy flakon ásványvíz, egy tégely és egy zacskó óvszer. Megtorpantam.

-Akarlak.-jött ismét a suttogás, de immár a kezemet az ágyékára szorítva adta tudtomra, hogy komolyan is gondolja. Ő készen állt. Abban a pillanatban én is, hiszen ismét nekem esett, olyan gyengédséggel és kéjjel kényeztette a bőröm minden szabad felületét, hogy egy komplett tűzoltó kaszárnya is kevés lett volna a bennem lévő tűz eloltásához.

Amint testünk összeforrt kérdés sem volt, hogy helyesen cselekedtem e, a szavai, a tettei mind azt mutatták, hogy örömöt ad, nekem akar jót. Bebizonyította, hogy a fülembe suttogott szavakat komolyan gondolta.

Reggel egyedül ébredtem, és egyből az volt az első gondolatom, hogy oké, nála vagyunk, ő lelépett, de én hogy jutok ki innen, ám alig végig futott az agyamon eme eszmefuttatás a friss kávé illat fejbe kólintott, és rájöttem egy cigi sem ártana, így kénytelen kelletlen a földről felvettem egy plédet és azt tekertem magam köré, hogy kijjebb merészkedjek. Ám arra a látványra már végképp nem számítottam.

Ott állt Ő kibontott hajjal, ami deresedett már az idő múlásától, egy száll, semmiben, háttal nekem, kötényben, és cigivel a szájában, épp egy serpenyőbe öntött frissen felvert tojásokat kavargatott.

Kibukott belőlem a nevetés, épp hogy eljutottam az asztalhoz, hogy leüljek a székre,  félő volt nem bírok állva maradni a látványtól kapott sokktól és a nevetéstől.

-Neked is jó reggelt!Mondhatom, nem vagy valami jól nevelt. Én itt reggelivel és friss kávéval próbálok kedveskedni, te meg kiröhögsz. Szép. Nem tudom mi legyen a büntetésed, de ezt meg kell hogy lakold!-mosolygott és közben közelebb araszolt, hogy ezt mind a fülembe suttogja. Kínoz ezzel a suttogással.

-Jó reggelt. Bocs, de ez a látvány...-kuncogtam.

-Ha abba hagytad a nevetést, akkor idd meg a kávét mert kihűl!

-Jó, oké..-elpirultam ahogy ránéztem. Mégis csak ott állt előttem egy szál kötényben, ami szinte semmit nem takart, nem is értettem minek az, de mindenképp rá akarnék kérdezni gondoltam. A kávé felséges íze azonban minden kérdést eloszlatott a fejemből, főleg mikor végre a kártékony füstöt is megéreztem  a tüdőmben. Elmerülve a látottakban  egyszerűen csak mosolyogva, irulva pirulva néztem őt.


-Mit nézel, kicsi lány?-nézett egyenesen a szembe, amitől persze még levegőt is elfelejtettem venni ijedtemben, annyira lefoglalt a bámészkodás és a gondolkodás.

-Téged.-vágtam rá pimaszul, amint megtaláltam a hangom.Kezdem magam kínosan érezni.-adtam ki magam-Azt sem tudom ki vagy, azt se tudom, mi miért történik. Hogy hívnak, mégis itt ülök és ..

-...és egyszerűen csak jó?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

-Igen.-vallottam be suttogva.-Mégis zavarba ejtő.

-Este nem voltál zavarban.

-Csodálkozol, tanítani kéne amit velem műveltél, azt se tudtam ki vagyok, nem volt időm zavarba lenni.-nem akartam ennyire kiadni magamból az érzéseimet, de egyszerűen annyira őszintének tűnt, és ez engem is arra késztetett.

-Ezen könnyen segíthetek-jött oda hozzám, hogy megint a fülembe suttogjon, majd óvatosan  a nyakamat célozta meg. Tényleg értett hozzá. Újból  nem érzékeltem a külvilágot, a pléd lecsúszott rólam  és ott álltam előtte kitárulkozva mint egy nyitott könyv, azt tehetett velem amit akart. Megbénított, elkápráztatott. Épp, hogy beszélni tudtam.

-Akkor segíts.-hangom könyörgő volt, iszonyatosan vágytam rá, arra, hogy végre elmerüljön bennem és a kínok kínján át az élvezetek mezejére lökjön.

-Bármit megadok...-nyögte, majd egy laza mozdulattal az asztalra fektetett, a kávés csészék hangos koppanással értek a földre, a hamutartó is a sarokba végezte, de nem foglalkoztunk vele. Végre kicsit felbátorodtam én is, bár elmémre a szürke ködöt varázsolta, én is intenzívebben adtam tudtára, hogy nekem mi a jó és neki mi lehet a jó. Bátran fogtam kezeim közé férfiasságát, hogy magamba vezessem. Bátran nyögtem édes szavakat a fülébe.

A zuhanyozás is fergetegesre sikerült, mégis úgy éreztem, muszáj lenne beszélni, hiszen akár hányszor próbáltam kideríteni róla valamit , mindig jött a suttogás, majd a varázs és a teljes agyhalál!

-Ki vagy te?-ezúttal határozottan tartottam a szemkontaktust.

-Töltsd velem a hétvégét!

-Nem ezt kérdeztem.-mosolyogtam rá, de közben a szemeim szikrákat szórtak.

-Pedig pont erre válaszoltam-rántotta meg a vállát, majd rágyújtott és kifújta a füstöt.-ha maradsz megtudod. De ha már így kérdezősködünk ezt én is kérdezhetném. Ki vagy te?-nézett pajkosan.

-Én válaszolnék is-dacoskodtam, de téged nem úgy tűnik mintha érdekelne.

-Pedig érdekel, de nem a neved érdekel, vagy , hogy mi a munkád. Engem te érdekelsz! Hogy hogyan ásítasz reggelente, hogyan hánysz egy átbulizott éjszaka után. Mit érzel amikor az ujjaim elmerülnek benned. Hogy miért sírsz amikor szépeket suttogok a füledbe, hogy mit érzel ha meglátsz egy idős elesett embert az utcán! Rád vagyok kíváncsi nem a felszínre, de ezt nem lehet kérdésekkel megtudni, ahhoz együtt kell tölteni egy kis időt. Nem mondhatom mit akarok, amíg nem tudom kivel akarom! Elfuthatsz mert nem adom ki magam, de egyszerűbb ha maradsz és figyelsz. Sokkal többet megtudsz mintha elmondanám a nevem, hogy mit dolgozom, majd elmondanám mit érzek most. Az lehet hazugság, de ha figyelsz megtapasztalhatod, és a saját szemedben jobban bízhatsz mint az enyémben akár.....

Csak hápogni tudtam a meglepetéstől, hiszen igaza volt, messze menőkig, ám az igazság néha baromi ijesztő tud lenni.

-Jogos, de azért elmondanád hogy szólítsalak, mert már csak nem mondhatom, hogy hé te..ha hozzád akarok szólni!

-Akkor sürgősen találj ki valamit! Én megtudtalak szólítani?-nézett rám kérdőn és akkor esett le , hogy egész nap kicsi lánynak szólított. Ismét a nyakamba suttogott, lehelete cikázott a bőrömön, apró ki égési sérüléseket hagyva maga után, megint megremegtem, ha nem tart a karjaiban menten összeesek.

-Suttogsz, mindig suttogsz a fülembe. - néztem kábán rá, mint valami drogos a mámortól nem látva. Low, halk jutott eszembe. -Lownak foglak hívni!

-Jó, akkor ezt megbeszéltük, most pedig, öltözz fel, és menjünk el enni valahova mert éhen halok, lefárasztottál te kicsi lány.-csapott a fenekemre.

Öltözködés közben mosolyogva figyeltük egymást apró csókokat váltva.Viccelődve, nevetgélve. Oda kint már szürkület volt. Épp a cipőmet vettem mikor kemény ágyékát megéreztem a fenekemnél, ahogy lehajolva kötöttem volna be a lábbelit a lábamon. Felegyenesedtem és megpördültem, hogy a szemébe lássam a vágyát.

-Akkor maradsz?-kérdezte somolyogva.

-Igen, de ugorjunk be hozzám akkor ruháért, mert  nem szívesen bűzölgök a kocsma szagú tegnapi göncömben.-mosolyogva adtam puszit az arcára.

-Rendben, de előtte együnk, mert mondom, végkimerülésben fogok meghalni, mert még most sem vagyok biztos, hogy kordában tudom tartani magam a nadrágomban, annyira kívánlak.-a hatás kedvéért ismét nekem dörgölőzött és vadul kapott az ajkam után. Ám mire felfogtam mit művel, mosolyogva az ajtón kívül volt.

-Ezt még visszakapod.

-Igen? Mikor?

-Majd ha végre észnél leszek annyira, hogy én is kínozhatlak, mert egyenlőre elvarázsolsz!