2. fejezet(1)

Halk kopogás zavarta meg a bambulásomat, lassan komótosan felkeltem a székből, amiben órák óta ültem, majd az ajtóhoz támolyogtam. Akkor érzékeltem csak igazán, hogy részeg vagyok. A testem sajgott, az agyam tompa volt akár egy kicsorbult kés. Kinyitottam az ajtót és ott volt ő, hasonlóan meggyötört arccal, görnyedt testtel. Szemeiben különös részvéttel és gyengédséggel. Karjaiba kapott, lábával belökte az ajtót és az ágyra fektetett. Úgy ölelt magához, mint amikor a magzat burok körbeveszi a méhben növekvő angyali gyermeket.

-Csiii - ringatózott velem. Teljesen eláztattam, a ruháját.

Lassan felültem! Végre abba maradt a zokogásom, épp hogy csak apró könnyek folytak végig az arcomon. Megköszörültem, kiszáradt torkom, hogy szólni tudjak.

-Le kéne fürödnöm, és egy kávé sem ártana.- néztem rá.

-Enned is kell-szólt halkan.

-Tudom.-húztam el a számat amin elmosolyodott.

A telefonért nyúlt. Rendelt kávét és reggelit, majd a fürdő felé ment, de visszanézett.

-Csinálok egy fürdőt, addig próbálj meg levetkőzni.- a hangjában most sem volt semmi mögöttes szándék, pusztán a szeretet és a törődés érződött ki rajta.

Engedelmesen lerúgtam magamról a cipőt, de másra nem voltam képes. Vissza dőltem az ágyra, a plafont bámultam. Fájt, égetett, felemésztett a gyász, mégis Samura vágytam, arra hogy mellettem legyen, hogy ne hagyjon el úgy mint Pat. Mert valahol már rég elhagyott. Hiszen ha nem így lett volna, nem Samuval lettem volna azon a végzetes estén, hanem vele.

Két kéz óvatosan húzta le rólam a felsőmet, majd szép lassan a nadrágomat. Samu fölém tornyosult, hogy a hátam alá nyúlva emeljen meg és felültessen, de fogva tartottam a tekintetét. Nem szabadultam tőle, lassan hajoltam az akaira, óvatosan kezdtem el csókolni, puha ajkait lágyan becéztem, majd egyre követelőzve bebocsátásért könyörgött a nyelvem is. Halkan felnyögött mielőtt megadta magát. Kezei bejárták a testemet. Ajkai a nyakamra vándoroltak, Szorosan tartott. Oltalmazóan simított végig minden porcikámon. A szemei tükrében ott csillogott a vágy, mégis megállásra kényszerített, pedig mint az éltető erőért úgy kapaszkodtam belé.

-Teresa, ne csináld.- nyögött fel halkan, de nem engedtem, hogy befejezze.

 Ismét a nyakába fúrtam a fejem, nyelvem játékosan végig húztam egészen a füle tövéig, hogy óvatosan megharaphassam. Nem volt ellen vetés, lágyan feszítette szét lábaimat, hogy végre magamhoz engedjem. Egymás arcát fürkésztük miközben óvatosan, lassan, kínzóan lassan végre elmerült bennem. Kezeivel magához ölelt  minden ölelése, minden lökése egyre biztosabbá tett abban, hogy oltalmaz és bízhatok benne, majd magához szorított és így ringatóztunk addig míg a gyönyör és a naplemente ránk nem talált.

Már több mint negyven órája fent voltam. A fáradságomon, Samu és persze a gyász sem segített, érzékeltem ahogy Samu a tus alá állít, ahogy gyengéden megmossa minden porcikámat, ahogy rám ad egy bugyit és egy pólót, majd szeretetteljesen betakargat és hoozzám simul.


Nem álmodtam, egyszerűen csak hosszú órákon át kikapcsolt a testem.Felébredve azt tapasztaltam, hogy odakint újból sötét volt. Az olvadó hó, vízcseppjei kopogtattak az ablakpárkányon. Kristályíztat üveggömbként zuhantak, hogy földet érve szétdurranjanak, ahogy a hold sugarai megvilágították őket.

Egyedül feküdtem az ágyban. Pánikoltam, de amint megemeltem a fejem ott volt Ő. Cigarettájának füstje hömpölygő szerelemként vett körbe, átölelt, hívogatott. Óvatosan süppedt el a lábam a puha szőnyegen, hogy lassan, mint valami ragadozó macska közelítsek felé, hogy ölébe férkőzve gyújtsak rá én is.

-Szépségem, nem vagy éhes?

-De, nem is akár hogyan!- néztem rá.


Vadul kapott ajkaim után. Alig kaptam levegőt, olyan szenvedéllyel ostromolt. Úgy tépte le rólam a ruhát, hogy az  hangos reccsenéssel törte meg az éjszaka csendjét. A levő megtelt, azonnal forrósággal és , ösztönös vággyal. Samu nem foglalkozva semmivel söpörte le az asztalt, hogy hasra fordítson rajta, és minden várakozás nélkül felökleljen.

Nem volt ellenemre. Sőt, igen is tetszett, hogy most nem az érzékek hajtották. Hogy állatias ösztön volt, ami belém hajszolta.  Értettem miért csinálja, ki akarta deríteni, hogy a tegnap este csak a lelkiállapotomnak volt e köszönhető, vagy a beszélgetésünk, amit beígértem kedvező lesz számára.

-Ne haragudj!-szólt halkan, mikor a bőröndben épp ruháért kutattam.

-Nem haragszom-léptem közelebb hozzá, hogy meztelen mellkasán pihentessem meg a kezem-akarlak és nem azért, mert Pat meghalt, és nem azért, mert bűntudatom van, vagy szomorú vagyok. Egyszerűen csak azért mert így akarom, és már mikor odahaza az étteremben is kérdezted, akkor is tudtam, hogy téged akarlak. El akartam hagyni Patricot miután hazajöttünk volna az útról. De jött a baleset. Minden megváltozott.

-Azt hiszed nekem nincs lelkiismeret furdalásom?-kérdezte

-Nem tudom, de amit én érzek az nem lelkiismeret furdalás, hanem szomorúság. Hiszen már régen elvesztettem, különben nem mentem volna el veled, és ennek fényében, nem csak gyászolok, hanem még egy kapcsolat tönkremenetelét is magamba kell zárnom. hiszen gondold végig, le se tudtam zárni vele.

-Igazad van, de mit vársz tőlem?-nézett rám kérdőn, ám mégis szeretettel.

-Csak légy itt ha kérlek! Tudom, önzőn hangzik, de ígérem, hamar rendbe jövök.-apró mosolyra húztam a számat.

-Na gyere! Öltözz fel, és menjünk le enni, hogy kicsit levegőn is legyél.-adott apró csókot.

Engedelmesen öltözködtem, valóban éhes voltam az ételre is. Kéz a kézben sétálgattunk a kis köves utcákon. Sok étterem mellett elmentünk, de nem zsúfolt és elegáns helyre vágytam, valami  kis meghitt sarokra, amit körbevesz a nyugalom, olyan nyugalom, ami épp belőlünk is áradt. Nem beszéltünk nem kellett, egyszerűen csak szomorúan ám mégis összetartozva andalogtunk.

Végül nagy nehezen megláttam egy  parányi fényt az úttesttel egy szintben, ahogy benéztem,az apró ablakon olyan volt, mintha egy kis hegyi kunyhóba lépnénk. Azonnal magammal húztam Samut.  Beléptünk, lementünk a lépcsőn és megcsapott a fű jellegzetes  erős illata , ahogy keveredett, a padlótól plafonig tárolt teafüvek aromájával. Szerelmes lettem a helybe. leültünk egy eldugott sarokban, a kandallóban ropogott a tűz, kértünk két forró teát, és egy kis harapni valót, majd Samu úgy döntött, ha már itt vagyunk kér egy cigit is.

A joint kaparta a torkomat, de már a második slukknál éreztem, hogy a mellkasomról végre leszáll a teher, megszűnik a nyomás. Kellemes bizsergés járta át a testemet. A tea íze egyre intenzívebb lett. A szendvics elfogyott az utolsó szemig. Kértem még egy teát, elszívtunk még egy sima cigit és végül útnak indultunk.

-Együnk fagyit, nézzünk meg valami bugyuta filmet, bújjunk össze.-fordult hirtelen felé, miközben haza fele sétálunk.

-El kéne rendeznem egy csomó mindent.-sóhajtok fel. Semmi kedvem Patric sznob szüleivel egyeztetni a temetést, összepakolni a ruháit és bedobozolni a cuccait és amihez semmi kedvem nincs, Párizsba utazni, a végrendelet felolvasására.

-Ma már úgy se csinálhatsz semmit, majd reggel.-bújt hozzám.

-Jogos, rendben. Igazad van-sóhajtok megadóan.

Samu beszaladt egy szupermarketbe fagyiért én addig kint cigiztem. Vissza mentünk a szállodába és elkezdtünk nézni valami nagyon idegesítő filmet, aminek a felénél én már szabályosan sírva könyörögtem, hogy cseréljük ki, de Samunak tetszett, így végül én duzzogásba fogtam, ám miután ez sem hatott elaludtam. Persze a film végén ahogy csend lett rögtön felébredtem. nem voltam álmos így teát főztem, majd rágyújtottam.

-Kicsi lány, gyere aludjunk.-paskolta meg maga mellett Samu az ágyat fél kómásan.

-Nem vagyok álmos.- még mindig nem volt a hangom a régi, de már nem sütött belőle a kétség, egyszerűen már csak gyászoltam. Egy szerelmet, egy barátot, egy ismerőst, és talán magamat, hogy az elvarratlan szálak és a ki nem mondott szavak, vajon milyen útra tereltek volna az életben.

-Akkor most válassz te filmet-ült fel somolyogva- majd  ő is felkelt rágyújtani. Az ölébe vont, és együtt kezdtünk keresgélni a lemezek közt.

-Ez lesz az, - kiáltottam fel lelkesen - Az ördög ügyvédje, a kedvencem!

-Uh, az tényleg baró film, nem is láttam, hogy az is van tuti azt választottam volna-húzta el a száját Samu ironizálva.

-Maradj már- csíptem oldalba.

Ezt a filmet természetesen lelkesen és végig kommentálva néztem, egy két helyen még mosolyogtam is, mit Samu mindig csókokkal jutalmazott és bár kissé szarkasztikusan de hajlandó volt velem diskurálva végig nézni a mozit, de aztán valahol a film utáni beszélgetés megszakadt, nem tudom, hogyan és mikor de már csak a reggel fényei térítettek magamhoz.