2. fejezet(3)

Utáltam Párizst, és nem csak azért mert az emberek többsége a szerelem városának tekintette, még csak nem is azért mert Patriccal sokat éltünk meg itt. Egyszerűen csak azért, mert mocskos volt, koszos, és a rengeteg turista minden szépet kiölt már belőle. Ám jelen lelkiállapotomban pont leszartam az egészet. A szállodában feketébe öltöztem, majd elindultam anyósomékhoz, hogy eleget tegyek a kötelezettségeimnek.

A virrasztás megkezdődött! Az eső cseppek iszonyatosan hangos robajjal landoltak a Párizs külvárosába tartó fekete limuzin kaszniján. Ijedtemben összerezzentem. Még az idő is Patricet siratja gondoltam, aztán a szél felerősödött és jelezte nem csak siratja, tombol is. Ítélet idő kerekedett pillanatok töredéke alatt. A fák ágai a kikövezett úton nem egymásfele hajoltak, inkább egymástól minél messzebbre tépett papírfecniként meredeztek. Valami nem stimmelt. És nem az időjárással azt már biztosan éreztem. Valami egészen különös és megmagyarázhatatlan érzés lett rajtam úrrá. A gyomrom kocsonyaként kezdett remegni, majd a kezem és végül az alsó végtagjaim is ismerősként üdvözölték, a megfejthetetlen érzést. A fejem sajgott, a látásom kiéleződött. Sosem éreztem még magam így de végül megfejtettem az okát. Életemben először féltem valamitől és nem tudtam mitől. Az érzés egyszerre volt rémisztő és aggódó. Hitetlenkedő és bizakodó. A kezemmel hirtelen a telefonomhoz nyúltam majd tárcsáztam is. Baj van éreztem, minden idegsejtem azt jelezte valami pillanatokon belül történni fog. Kitartóan csengettem, de nem volt válasz a vonal végén.

-Álljon meg!-üvöltöttem rá a sofőrre, aki szó nélkül követte az utasításaimat, de ijedten nézett rám, amint félrehúzódott az út szélén.

Sokadjára próbáltam a telefon végén választ kicsikarni, sorban hívtam fel Eve-t, és a hozzám közel állókat, hogy nincs e baj, de Őt nem értem utol. Mindenki jól volt, de Vele nem tudtam beszélni. Eve hülyének nézve kérdezte, mi a bajom és egyáltalán miért gondolom, hogy baj lenne, de csak annyit mondtam neki, hogy félek!

-Megpróbálom neked előkeríteni-suttogta barátnőm a telefonba- nyugodj meg, vegyél mély levegőt.

Nem válaszoltam, lecsaptam a telefont és újra tárcsáztam. Samu kérlek!-könyörögtem magamban mindhiába.

Szóltam a sofőrnek hajtson tovább. Meg kellett jelenjek a virrasztási vacsorán, mint Patric özvegye közben azon agyaltam, hogy életem szerelme vajon hol a fenébe lehet, és egyáltalán én miért érzem azt amit érzek. Semmi nem őrjített meg jobban mint az a tudat, hogy képtelen vagyok megfejteni az érzést ami bennem keringett, mint halott emberben a lélek mielőtt az égbe, vagy a földre száll.

Elkönyveltem magamban, hogy márpedig most akkor is ki kell szállnom a kocsiból, be kell mennem és gyászolnom kell. Képtelenség volt! nem tudtam, hogyan ne látszódjon rajtam egy másik férfi iránti aggodalom, de megcsináltam. Mindent megtettem. Elengedtem a fülem mellet minden nekem szánt cinikus és szarkasztikus megjegyzést. Mosolyogva reagáltam a könyveim iránti kritikát, hogy túl amerikai. Nem foglalkoztam semmivel. Az lebegett a szemem előtt, hogy túléljem, reggel meg eltemessem a fiukat. Nem számított mekkora pofonokat adnak, túl akartam esni az egészen és tudni Samu jól van e. A félelem egyre erősödött.

Hajnalban udvariasan elnézést kértem a vendéglátóimtól, de ki kellett mennem a mosdóba. Anyósom nem túl szép nézése már meg sem hatott,ellenben elfelejtette, hogy én nem hallok nagyot és mikor épp kiértem volna a szalonból meghallottam:

- Még a temetésén se bír az amerikai fenekén maradni. Nem kellett volna annyi alkoholt innia és nem kéne kimenni, én hatvan elmúltam mégis kibírom!

Nekem se kellett több. Ennyi volt nem bírtam tovább és kifakadtam visszafordulva.

-Na ide figyelj, csak és kizárólag a fiad iránt érzett szeretetem végett, nem kiabálok és nem süllyedek le a te szintedre, de először és utoljára fogom elmondani amit mondok.Soha, ismétlem soha, ne merészelj még egyszer a hazámmal cseszegetni. Rólam mondj bármit, de azokról akiket nem is ismersz, egy olyan helyről ahol még sosem jártál, ne alkoss véleményt! Sikeresen elintézted, hogy ne legyek itt, mert egyszerűen nem vagyok képes itt és most vitatkozni, veszekedni. Gyászolni jöttem, de te még ezt is elvetted tőlem. És a fiadat még a síron túl is kisérted! Igen, mert szeretett.

-Szeretett a francokat, ha tudnád, de majd megtudod. Takarodj! Takarodj az életünkből, te gyilkos!

Tudtam, hogy nem Patricra érti, tudtam, hogy mire érti. Meghűlt bennem a vér és a testemből a fejembe szaladt az összes vér. le kellett ülnöm egy székre. Mély levegőket vettem és úgy lélegeztem tovább, hogy meg tudjak szólalni. Lassan de visszanyertem minden erőmet.

-Ehhez nem volt jogod.-mondtam halkan és higgadtan, majd felálltam és kifelé indultam.- Semmi jogod nem volt hozzá, de nem érdekel! Most elmegyek, a temetésen viszont reggel részt veszek, ha tetszik ha nem.

Azzal kimasíroztam a szalonból. Honnan tudja? Mióta tudja? Egyszerűen nem tudtam hogy miért pont most vágja a fejemhez. azt azonban tudtam, hogy ez hatalmas nagy fájdalom volt. Gyilkos! Igaza volt, de vajon kitől tudta meg és ha megtudta miért vagyok még én itt. Nem tudtam tovább gondolkodni a mobilom rezgése ébresztett fel. Az aggodalmam elmúlt amint a kijelzőre néztem :Samu. Ám mikor meghallottam a hivatalos hangot a telefon végén tudtam, hogy a félelem az semmi nem volt ahhoz képest amit érezni fogok. Tudtam, hogy a hurrikán, amihez az előbb hasonló tombolt, rám fog most ömleni nem az autóra és nem a földi dolgokra!