1.fejezet(5)

Álmomban nem volt még ilyen randim, de az biztos, hogy megérte beadni a derekamat. Neki mindenképp, az én  látványomért. Mikor megláttam a havas  rét közepén a repülőt még semmi ellenérzésem nem volt. Imádtam repülni kicsi korom óta, gyerekként a nagybátyám sokat furikázott minket ,mikor ott voltunk nyaralni a többi unokatestvérrel

Ám egy bizonyos magasságon, az én drágám elkezdett beöltözni. A filmekbe láttam csak ilyet de tudtam, hogy ugrani fog. Féltettem. Én mindig is iszonyatosan féltem az ilyen hülye sportoktól. Azt vallom az ember álljon két lábban a földön fizikálisan és lélekben szárnyaljon. Rettegtem, hogy valami baj éri, olyan elszántsággal vette magára a hacukáját, mintha épp egy világ megmentésére igyekezett volna. Ám a képem akkor nyúlt meg mint a rétestészta, amikor bambaságom kihasználva azt vettem észre, hogy engem is öltöztetnek.

-Nem, nem, nem és nem!Szó sem lehet róla!-kiabáltam és próbáltam levenni magamról a rám aggatott sok szirszart.

-Bíz bennem!-nézett határozottan-

-Jó, majd ha leszeded rólam ezt a sok vackot, akkor bízok! Jelen pillanatban szentül hiszem ki akarsz nyírni!-a hangom tuti két oktávval feljebb volt.

-Nyugi, nem lesz semmi baj. Együtt ugrunk.-simogatott el egy tincset a szememből, amik szikráztak az idegtől és a méregtől.

-Utállak!-nyüszítettem-Félek, nem akarom!

-Hidd már el az istenit, hogy jó lesz!-röhögött a képembe, -ne legyél már ennyire beszari!

-Ez nem beszariság, csak józan ész! Nem akarok meghalni, egy nyamvadt kocsiba is majd össze szarom magam, nem fogok most repülőkből ugrálni, hogy hátha sose halok meg!-őrjöngtem.A félelem elhatalmasodott rajtam.

-Jó, oké, gyere, adj egy csókot mielőtt leugrom, majd a többiek leszedik rólad ezeket-mutattat a rajtam lévő maskarára. Odaléptem hozzá, hogy megcsókoljam  és lenyugodjak. Lehet hülyén hangzik, de nem akartam, hogy úgy ugorjon ki, hogy veszekedtünk, hiszen sosem lehet tudni. Óvatosan hajolt a számra, de annál vadabbul ostromolta, a tűz ismét lángra gyúlt és meg sem halottam, ahogy a fülembe suttog.

-Ne félj, vigyázok rád, engedd el magad.

Abban a pillanatban, egy időben  nyílt az ajtó és hangos csattanásokkal hozzá lettem csatolva Még egy sisakot és maszkot és egy szeműveget gyorsan rányomtak a fejemre és már  időm se volt megszólalni , el is rugaszkodott a gép oldalából bele a semmibe.
Torkom szakadtából üvöltöttem, a kezeimet és a lábaimat automatikusan széttártam, a szél alattunk és felettünk süvítve vonyított, a felhők vattaként terültek szét mellettem. Leírhatatlan érzés volt, ahogy madárként, hozzásimulva repültem a nagy kék semmiségben. Hirtelen egy rántást éreztem magamon, kinyílt az ernyőnk és immár lassabban gyönyörködhettem az alattam elterülő hófehér tájban. A fenyők tetején apró tobozok rajzolódtak ki előttem, mikor meghallottam a hangját, eddig elfoglalt a megsemmisülés. Iszonyatosan féltem, de amint lassult a tempónk már csak az adrenalin dolgozott bennem.

-Ne rakd le a lábad , majd ha csak szólok , megtartalak csak dőlj kicsit hátra-oktatott ki, ahogy a föld egyre közelebbinek tűnt.

-Jó-nem tudtam többet szólni.

Dühös voltam, amiért rászedett és dühös amiért képes lettem volna kihagyni az ugrást a félelmeim miatt.Úgy tettem ahogy mondta, a földközelben ő tette le először a lábait én hátradölve vártam az utasítást, ami nem is váratott magára.

-Most-szólt.

Amint talajt éreztem a lábam alatt megnyugodva terültem el a hóban, hogy kiélvezzem a felejthetetlen élmény minden egyes pillanatának morzsáját.Ám amint az önelégült fejét megláttam az arcom felett vigyorogni kitörtem mint a vulkán. Ütöttem ahol csak értem!

-Menj a bánatba, hogy teheted ezt velem?-És ha szívrohamot kapok az ijedségtől, vagy nem nyílik ki az ernyő és meghalunk? Normális vagy?-a végén már röhögtem-Ez bitang jó volt! Még egyszer!-Terültem vissza a hóba.-Igaz, hogy végig villogott a beszart lámpa a fejem fölött, de ..á, akarom még!


-Na szép, ezért kell elverni-durcáskodott.

-Majd kiengesztellek.

-Jó, na gyere mert megfagyunk.


Miután hazamentünk  egy forró közös zuhany után tisztán és illatosan éheztünk, így  elmentünk ebédelni. Egy hangulatos kis kávézóba mentünk, ahol egy kellemes sodort cigaretta egy kávé és sok sok finom étel mellett beszélgettünk.

-Szeretem a hetvenes éveket-kortyoltam bele a kávémba. -Jó a zenéje-röhögtem el magam.

-Aha, bár nem az én zenei világom, de maga az az életérzés nekem is bejön.-Stúdió 54-rötyögött ő is

-Ahh, csak láthattam volna-nyögtem.

-Állítólag csináltak róla fimet!-mondta nekem okoskodva.

-Nem mondod, hogy te még nem láttad! Az egy nagyon nagy klasszis film, ez olyan mint az Ördög ügyvédje, vagy az Elemi Ösztön.

-Jah, azt ismerem-nevetett. Élünk mint hal a vízben és baszunk mint a nyulak.

-Pasik-csaptam vállon.- Ez megragadt mi?

Késő délután volt mire szedelődzködni kezdtünk, de nekem még fontos kérdéseim és kételyeim lettek volna, amiknek végül hangot is adtam az utolsó korty kávénál.

-Hogyan tovább?Mi lesz most? Együtt töltöttük a hétvégét, de mi lesz ezek után? -kérdeztem halkan.

-Ezt neked kell eldöntened-nézett mélyen a szemembe, szinte már hipnotizált, az arcán nem láttam semmi más érzelmet mint vágyakozást és szeretetet.

-Nem hagyhatom el.-nyögtem fel.

-Én nem kértem-csókolt bele a kezembe.-Mi lenne ha adnál egy kis időt magunknak, magadnak, nektek. Én várok, természetesen ésszerű határokon belül.

-Te most tényleg azt mondod amit hallok?-néztem értetlenül-Belemennél egy szeretői viszonyba?-tettem fel nyíltan a kérdést.

-Igen, egy darabig. Miért ne?

-Nem akarnék második lenni.-adtam pontos választ.

-Nem leszek. Hidd el, ő már most a második és ezt te is tudod, a kérdés inkább csak az hogy az utolsóból lesz e első?

-Erre még most nem tudok válaszolni.

-Nem is kell kicsi lány. Ez a jövő ,én pedig a jelen vagyok, ő meg a múlt! Hiszen most sincs itt.

-Dolgozik.-szálltam Patric védelmére.

-Oké. Akkor most ott alszol nálam, vagy haza vigyelek, vagy mit szeretnél?-ismét kaptam egy kézcsókot.

-Holnap munka van, te nem dolgozol?

-De, kilenctől van tárgyalásom.

-Nekem is egy zenész könyvet írt és kilenckor tárgyalok a Wolf lemezkiadónál.

Elmosolyodott. Szemei vidámságot tükröztek. Titokzatos volt. Ez tűnt helyes szónak rá.


-Igen, velem lesz tárgyalásod ezek szerint. Eve Trung lett volna a menedzserem, de akkor ezek szerint te leszel.

-Hát ezért sunnyogtál amióta Lettyvel összefutottunk! Ezért nem árultad el mivel foglalkozol.-nevettem

-Igen, ezért.Akkor most nálam alszol?-nézett rám szemöldök húzogatva.

-Jah, persze aludni mi?De ha itt tartunk uram! Igazán bemutatkozhatna.-röhögtem

-Nem, csak ha nálam alszol.

-Ha nem alszok ott, akkor reggel úgy is megtudom, nem mindegy?

-Hát nem!-röhögött képen!-De legyen. Samu White hölygem részemről a szerencse.-hajtott fejet előttem.

-Üdvözlöm , Teresa Zule.

-Gyönyörű vagy!

-Ez most , hogy jön a nevemhez?-néztem kérdőn mosolyogva.

-A neved is az! Na,  gyere te némber, mert én elfáradtam.

-Jövök.

Egymás karjaiban feküdtünk az ágyban. A mai nap folyamán kiderült, hogy mind a ketten nagyon szeretünk filmet nézni, így a közös fürdés után, ami már hagyománynak számított az ágyban kötöttünk ki. A zuhany alatt ismét felejthetetlen érzéseket okoztunk egymásnak, így elégedetten, és talán kissé fáradtan simultunk egymás karjaiba, alkalmanként egy egy apró, ám annál szenvedélyesebb csókokat váltva.

Fáradt voltam, a sok szeretkezéstől,  a kialvatlanságtól. Ám talál leginkább a történteken való agyalásban is elfáradtam. De a karjaiban ott semmi mást nem éreztem mint békét. Akkor még nem is sejtve, hogy a holnap micsoda kálváriát tartogat számunkra.