1. fejezet

Amszterdam
 2020.02.02

Megsemmisülve álltam a kerítés mentén. Az egyik kezemben az égető alkohol a másikban a perzselő cigaretta. Lefagytam, sokkot kaptam, ahogy eljutott az agyamig a fülembe duruzsolt szavak jelentése, patakokban indultak meg a könnyeim. A vállam fájdalmasan fel alá rázkódott a zokogástól. Nem hittem el a szavakat száz százalékig, de egy pillanatra olyan jó volt hinni a hazugságban. Hazugság volt e, nem tudhatom, de nem mertem remélni az igaz szót! Mégis valami elemi erővel csapott le rám! Valóban ez igaz lenne?

Óvatosan kotort el egy kósza göndör tincset az arcomból, hogy hüvelyk ujjával eltüntesse a könnyeim nyomát. Égette a bőrömet, menekülni akartam, de meg sem bírtam mozdulni. Ismét a fülemhez hajolt , úgy suttogott.

-Akarlak, téged! Gyönyörű nő vagy, érezni akarlak magamon, magamban. Azt akarom, hogy hangosan nyögj a karjaimban, élvezd minden nyelvcsapásom.

Felnyögtem. Hozzám sem ért, épp, hogy csak a lehelete csiklandozta a bőrömet. Egész este a szavaival érintett meg, a szavai simogattak, a szemi csókoltak, nem tett igazából semmit, mégis megsemmisített. Menekülnöm kellett. Hirtelen döntöttem,  egyszerűen fogtam magam és kirohantam, otthagyva a barátokat és őt is.


A friss levegőn a falnak támaszkodva csúsztam térdre. Nem tudtam mit tegyek, a szívem máshoz húzott, mégis minden idegszálam azt mondta tedd meg, élvezd, érezd. A levegő hideg karja ölelt mikor megjelent, nem hagyott ott, óvatosan húzott fel a földről, mélyen a szemembe nézett, nem szólt..megölelt. Édes istenem menten majdnem összeestem, nem érezhetem ezt, ez csak az általa okozott kábulat miatt érzem, az illata...Kellemesen fűszeres, citrusos illat, keveredve a dohány és az alkohol illatával, ez tette férfiassá, na meg a markáns kissé rekedt hang. A kevéske alkohol amit elfogyasztottam nem lehetett rám ilyen hatással. Ő volt! Ő tette ezt velem. Bármennyire nem akartam érezni, éreztem. Minden idegszálam szenvedett, pattogtak a szikrák, a saját elmém viaskodott magában.


Lassan közelített felém miközben két kezét a csípőmön pihentette, nem tolakodóan, de birtoklóan tartott a kezei közt. A száját figyeltem, kísértetiesen hasonlított valakiére, elvarázsolt megbabonázott. Óvatosan ért össze a szánk. Puha volt, lágy és finom ízű, ahogy a nyelve körberajzolta alsó ajkam. A meglepetéstől, amit az érzés okozott széjjelebb nyitottam számat és én is izlelni akartam őt. Tapogatózva, mintha kamaszkori első csókomat élném át fedeztem fel ajka minden szegletét, hogy végül nyelvünk összeforrjon és lassan kínzó táncba kezdjen.

A testem megkapta azt amit várt, ám a lelkem sajgott, hiszen nem érte fájt. Mégis sikerült elfelejtetnie velem kihez és hova tartozom.  Csókjai egyre követelőzőbbek lettek, amik feltüzelték labilis érzéseimet. Nem volt vissza út. A vágy elemi erővel tombolt a véremben. A kéj és a titkos élvezet hurrikánként söpört végig rajtam.

-Gyere fel hozzám!-suttogta két csók között a számba.

Nem válaszoltam. Visszacsókoltam és követtem. Ahogy a taxit leintette ismét egymásnak esve utaztunk. Egy pillanatra elgondolkoztam, de amint erős kezeit megéreztem magamon minden épkézláb gondolatom elszállt.

Nem sokáig utaztunk, a lakás tipikus legény lakás volt, minden hol relikviák, bekeretezett lemezek lógtak a falakon. Rend volt, tisztaság, ám mégis kaotikusan zsúfolt. Mindenhonnan CD-k, és hangszerek néztek vissza rám.

-Ki vagy te?-suttogtam magam elé, amíg egy pohárba bort töltött, de meghallotta. Közelebb lépet, tenyerét a tarkómra simította úgy húzott közelebb magához , hogy megint a fülembe suttogjon.

-Számít?-kérdezte, majd mélyen a szemembe nézett. Kékes szeméből elkotort egy őszülő tincset, ami a copfjából csúszott ki.

-Talán.-suttogtam és hozzábújtam arcommal az arcához. A pár napos borosta kellemesen karistolta a bőrömet, ami még inkább feltüzelt. Megremegtem. Kezdett elfogyni minden erőm. Észrevette, mert a poharakat lerakta egy kis asztalra majd kézen fogva a szoba felé húzott.

A falak fehérre voltak meszelve, a bútorok grafit szürke színben pompáztak. Az ágyban az ágynemű szépen elrendezve...két nagypárna, két, takaró, két kispárna, az éjjeli szekrényeken szinte semmi, az egyik oldal üres volt, a másikon egy flakon ásványvíz, egy tégely és egy zacskó óvszer. Megtorpantam.

-Akarlak.-jött ismét a suttogás, de immár a kezemet az ágyékára szorítva adta tudtomra, hogy komolyan is gondolja. Ő készen állt. Abban a pillanatban én is, hiszen ismét nekem esett, olyan gyengédséggel és kéjjel kényeztette a bőröm minden szabad felületét, hogy egy komplett tűzoltó kaszárnya is kevés lett volna a bennem lévő tűz eloltásához.

Amint testünk összeforrt kérdés sem volt, hogy helyesen cselekedtem e, a szavai, a tettei mind azt mutatták, hogy örömöt ad, nekem akar jót. Bebizonyította, hogy a fülembe suttogott szavakat komolyan gondolta.

Reggel egyedül ébredtem, és egyből az volt az első gondolatom, hogy oké, nála vagyunk, ő lelépett, de én hogy jutok ki innen, ám alig végig futott az agyamon eme eszmefuttatás a friss kávé illat fejbe kólintott, és rájöttem egy cigi sem ártana, így kénytelen kelletlen a földről felvettem egy plédet és azt tekertem magam köré, hogy kijjebb merészkedjek. Ám arra a látványra már végképp nem számítottam.

Ott állt Ő kibontott hajjal, ami deresedett már az idő múlásától, egy száll, semmiben, háttal nekem, kötényben, és cigivel a szájában, épp egy serpenyőbe öntött frissen felvert tojásokat kavargatott.

Kibukott belőlem a nevetés, épp hogy eljutottam az asztalhoz, hogy leüljek a székre,  félő volt nem bírok állva maradni a látványtól kapott sokktól és a nevetéstől.

-Neked is jó reggelt!Mondhatom, nem vagy valami jól nevelt. Én itt reggelivel és friss kávéval próbálok kedveskedni, te meg kiröhögsz. Szép. Nem tudom mi legyen a büntetésed, de ezt meg kell hogy lakold!-mosolygott és közben közelebb araszolt, hogy ezt mind a fülembe suttogja. Kínoz ezzel a suttogással.

-Jó reggelt. Bocs, de ez a látvány...-kuncogtam.

-Ha abba hagytad a nevetést, akkor idd meg a kávét mert kihűl!

-Jó, oké..-elpirultam ahogy ránéztem. Mégis csak ott állt előttem egy szál kötényben, ami szinte semmit nem takart, nem is értettem minek az, de mindenképp rá akarnék kérdezni gondoltam. A kávé felséges íze azonban minden kérdést eloszlatott a fejemből, főleg mikor végre a kártékony füstöt is megéreztem  a tüdőmben. Elmerülve a látottakban  egyszerűen csak mosolyogva, irulva pirulva néztem őt.


-Mit nézel, kicsi lány?-nézett egyenesen a szembe, amitől persze még levegőt is elfelejtettem venni ijedtemben, annyira lefoglalt a bámészkodás és a gondolkodás.

-Téged.-vágtam rá pimaszul, amint megtaláltam a hangom.Kezdem magam kínosan érezni.-adtam ki magam-Azt sem tudom ki vagy, azt se tudom, mi miért történik. Hogy hívnak, mégis itt ülök és ..

-...és egyszerűen csak jó?-kérdezte összeráncolt szemöldökkel.

-Igen.-vallottam be suttogva.-Mégis zavarba ejtő.

-Este nem voltál zavarban.

-Csodálkozol, tanítani kéne amit velem műveltél, azt se tudtam ki vagyok, nem volt időm zavarba lenni.-nem akartam ennyire kiadni magamból az érzéseimet, de egyszerűen annyira őszintének tűnt, és ez engem is arra késztetett.

-Ezen könnyen segíthetek-jött oda hozzám, hogy megint a fülembe suttogjon, majd óvatosan  a nyakamat célozta meg. Tényleg értett hozzá. Újból  nem érzékeltem a külvilágot, a pléd lecsúszott rólam  és ott álltam előtte kitárulkozva mint egy nyitott könyv, azt tehetett velem amit akart. Megbénított, elkápráztatott. Épp, hogy beszélni tudtam.

-Akkor segíts.-hangom könyörgő volt, iszonyatosan vágytam rá, arra, hogy végre elmerüljön bennem és a kínok kínján át az élvezetek mezejére lökjön.

-Bármit megadok...-nyögte, majd egy laza mozdulattal az asztalra fektetett, a kávés csészék hangos koppanással értek a földre, a hamutartó is a sarokba végezte, de nem foglalkoztunk vele. Végre kicsit felbátorodtam én is, bár elmémre a szürke ködöt varázsolta, én is intenzívebben adtam tudtára, hogy nekem mi a jó és neki mi lehet a jó. Bátran fogtam kezeim közé férfiasságát, hogy magamba vezessem. Bátran nyögtem édes szavakat a fülébe.

A zuhanyozás is fergetegesre sikerült, mégis úgy éreztem, muszáj lenne beszélni, hiszen akár hányszor próbáltam kideríteni róla valamit , mindig jött a suttogás, majd a varázs és a teljes agyhalál!

-Ki vagy te?-ezúttal határozottan tartottam a szemkontaktust.

-Töltsd velem a hétvégét!

-Nem ezt kérdeztem.-mosolyogtam rá, de közben a szemeim szikrákat szórtak.

-Pedig pont erre válaszoltam-rántotta meg a vállát, majd rágyújtott és kifújta a füstöt.-ha maradsz megtudod. De ha már így kérdezősködünk ezt én is kérdezhetném. Ki vagy te?-nézett pajkosan.

-Én válaszolnék is-dacoskodtam, de téged nem úgy tűnik mintha érdekelne.

-Pedig érdekel, de nem a neved érdekel, vagy , hogy mi a munkád. Engem te érdekelsz! Hogy hogyan ásítasz reggelente, hogyan hánysz egy átbulizott éjszaka után. Mit érzel amikor az ujjaim elmerülnek benned. Hogy miért sírsz amikor szépeket suttogok a füledbe, hogy mit érzel ha meglátsz egy idős elesett embert az utcán! Rád vagyok kíváncsi nem a felszínre, de ezt nem lehet kérdésekkel megtudni, ahhoz együtt kell tölteni egy kis időt. Nem mondhatom mit akarok, amíg nem tudom kivel akarom! Elfuthatsz mert nem adom ki magam, de egyszerűbb ha maradsz és figyelsz. Sokkal többet megtudsz mintha elmondanám a nevem, hogy mit dolgozom, majd elmondanám mit érzek most. Az lehet hazugság, de ha figyelsz megtapasztalhatod, és a saját szemedben jobban bízhatsz mint az enyémben akár.....

Csak hápogni tudtam a meglepetéstől, hiszen igaza volt, messze menőkig, ám az igazság néha baromi ijesztő tud lenni.

-Jogos, de azért elmondanád hogy szólítsalak, mert már csak nem mondhatom, hogy hé te..ha hozzád akarok szólni!

-Akkor sürgősen találj ki valamit! Én megtudtalak szólítani?-nézett rám kérdőn és akkor esett le , hogy egész nap kicsi lánynak szólított. Ismét a nyakamba suttogott, lehelete cikázott a bőrömön, apró ki égési sérüléseket hagyva maga után, megint megremegtem, ha nem tart a karjaiban menten összeesek.

-Suttogsz, mindig suttogsz a fülembe. - néztem kábán rá, mint valami drogos a mámortól nem látva. Low, halk jutott eszembe. -Lownak foglak hívni!

-Jó, akkor ezt megbeszéltük, most pedig, öltözz fel, és menjünk el enni valahova mert éhen halok, lefárasztottál te kicsi lány.-csapott a fenekemre.

Öltözködés közben mosolyogva figyeltük egymást apró csókokat váltva.Viccelődve, nevetgélve. Oda kint már szürkület volt. Épp a cipőmet vettem mikor kemény ágyékát megéreztem a fenekemnél, ahogy lehajolva kötöttem volna be a lábbelit a lábamon. Felegyenesedtem és megpördültem, hogy a szemébe lássam a vágyát.

-Akkor maradsz?-kérdezte somolyogva.

-Igen, de ugorjunk be hozzám akkor ruháért, mert  nem szívesen bűzölgök a kocsma szagú tegnapi göncömben.-mosolyogva adtam puszit az arcára.

-Rendben, de előtte együnk, mert mondom, végkimerülésben fogok meghalni, mert még most sem vagyok biztos, hogy kordában tudom tartani magam a nadrágomban, annyira kívánlak.-a hatás kedvéért ismét nekem dörgölőzött és vadul kapott az ajkam után. Ám mire felfogtam mit művel, mosolyogva az ajtón kívül volt.

-Ezt még visszakapod.

-Igen? Mikor?

-Majd ha végre észnél leszek annyira, hogy én is kínozhatlak, mert egyenlőre elvarázsolsz!